Limitált szériát adott ki a BMW az 5-ös sorozatból, és már csak a közös Maldives Blue árnyalatuk miatt is nagyszerűen mutat, hogy egymás mellé állították a két generációt, amit évtizedek választanak el egymástól.

Már a nyolcvanas évek végén megjelent a BMW 5-ös sorozatának harmadik generációja, de csak 1993-ban bővült a kínálata az 540i-vel. A képeken látható E34-es is épp ilyen, és épp azért vették elő a gyári gyűjteményből, hogy közös képre álljon mai utódjával, mert ez a széria ihlette az új 5-ös sorozatból készített limitált szériát, az 540i xDrive Legacy Editiont.

Felár nélkül választható hozzá a BMW Individual Manufaktur bármely árnyalata, mégis talán ezzel a Maldives Blue II metálfényezéssel mutat igazán jól

az 540i xDrive Legacy Edition, ami többek közt M Sport Pro csomagot és 21 colos kerekeket is kapott. Csak az a szépséghibája, hogy ez a különkiadás kizárólag Kanadában kapható, 151 példányt készítenek belőle.

Európában már nem is kapható 540i-ként az új generáció, de a tengerentúlon még elérhető hibrid rendszer nélkül is

a 3 literes, soros hathengeres benzinmotor, 375 lóerővel, nyolcfokozatú automata váltóval és összkerék-meghajtással. Nem M Performance modell, mégis kellemesen sportos ez a limuzin, ami 4,7 másodperc alatt gyorsul százra.

Persze az ikonikus elődje még vonzóbb lehet, hiszen harminc évvel ezelőtt 4 literes V8-as motor került az 540i-be,

286 lóerővel és 400 Nm nyomatékkal. 6,8 másodperces gyorsulása és 240 km/órás végsebessége még ma is jól hangzik, már csak azt kell eldönteni, hogy melyiket választanád a képeken látható két autó közül.

Ez is érdekelhet:

A világ leggyorsabb négyajtósa volt az Alpina B10 Bi-Turbo

A korabeli BMW M5-öst is túlszárnyalta.

Rakéta a mérlegen – BMW M5

Szemtől szemben pontosan azokat az ősi ösztönöket pendíti meg az M5-ös BMW, ami miatt a kardfogú tigris elől is elfutottunk.

Így lett sportszedánból hibrid szuperlimuzin a BMW M5

Negyven év alatt 286 lóerős könnyed sportlimuzinból lett 727 lóerős plug-in hibrid szuperszedán az M5-ös BMW.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés