Érdekes kihívást teljesített egy brit youtuber, aki feltankolta a 7-es BMW-jét, és Londonból Madridba autózott vele tankolás nélkül. Persze ehhez azért szükség volt némi kompromisszumra, de úgy tűnik, hogy a dízelnél még nincs jobb, ha hatótávról van szó.

Joe Achilles népszerű youtuber, aki a legújabb videójában azt mutatja meg, hogyan lehet eljutni Londonból Madridba tankolás nélkül. Az útja az Eurotunnel alagúton át indult, és Franciaországot átszelve folytatódott, összesen 1650 kilométert tett meg, és ami bámulatos, hogy az autója szerint a célban még mindig maradt 150 kilométerre elegendő üzemanyaga.

Az átlagos fogyasztása ezzel egy kicsivel több, mint négy liter lett száz kilométerre, ami még egy kisebb autónak is becsületére válna,

hát még egy 265 lóerős, hathengeres dízellel és automata sebességváltóval szerelt luxusautónak. Joe bekapcsolta az Eco módot, de a kényelemből nem adott lejjebb, az útja során használta a légkondicionálót, de néhány kompromisszumot azért kellett kötnie.

A tempomatot nem használta, ezzel kerülte el az agresszív gyorsításokat és fékezéseket az emelkedőkön. Inkább a limitert állította be, méghozzá mérsékelt, 100 km/órás tempóra, és maga szabályozta az autója sebességét. Az út ezért egy kicsit tovább tartott, 22,5 órát vett igénybe, de az biztos, hogy a dízelnél még mindig nincs jobb, ha hatótávról van szó.

Ez is érdekelhet:

Megosztó külsővel és elektromos hajtással jön a BMW új 7-es sorozata

Mit szólsz az új 7-eshez? Mindent elmondunk róla, amit tudni érdemes.

35 éve jelent meg az első 12 hengeres BMW, idén készül el az utolsó

A BMW idén befejezi a V12-es modellek gyártását, ennek emlékére felidézzük a kezdeteket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés