Michael Jordan minden idők egyik, ha nem a legjobb kosarasa, ráadásul autórajongó is, és hogy ezt igazoljuk, megmutatjuk, milyen autót választott magának 1991-ben.

A kilencvenes évek elején Michael Jordan még éppen csak a csúcsra ért, akkor kezdődött a hat NBA-győzelemmel kísért sikertörténete, és már bőven megengedhette, hogy egy igazán finom autót válasszon magának. A választása pedig a BMW akkori egyik csúcsmodelljére, a 850i-re esett, és a legendás kosaras egykori autója most eladósorba került.

Michael Jordan 1991-ben újonnan vette át ezt a 850i-t a BMW egyik illinoisi márkakereskedésében,

a Mauritius Blue metálfényezés és a krémszínű bőrbelső pedig arról tanúskodik, hogy jó ízléssel rendelte meg az autót. A légkondicionálóval, a kazettás magnóval, a CD-váltóval és a fedélzeti számítógéppel a felszereltsége akkoriban teljesnek számított.

Jordan csak egy pár évig tartotta meg a BMW-t, most pedig a második tulajdonosa kínálja eladásra.

A 850i ma is remek állapotban van, ugyanis nem használták sokat, 50 ezer kilométer sincs benne, aminek kétharmadát az új tulaj tekerte bele. Az AC Schnitzer karosszériaelemeket és felniket, és a MagnaFlow kipufogórendszert is ő tetette fel, ezekről megoszlanak a vélemények.

A BMW-t az 5 literes V12-es motorral szerelték, amivel ’89-ben a frankfurti szalonon bemutatták, kereken 300 lóerőre képes, és Jordan autója azért is érdekes, mert nem a négyfokozatú automatával, hanem hatfokozatú kézi váltóval szerelték. Most a Bring a trailer oldalán lehet rá lecsapni, már 70 ezer dollár, azaz 24 millió forintnak megfelelő összeg felett tart a licit.

Ez is érdekelhet:

A BMW-nél felújítják az M8 legelső prototípusát

Sosem került gyártásba, de hamarosan kipróbálható lesz.

A Száguldó vipera főhőse volt ez a különleges Viper

A Knight Rider árnyékában vetített tévésorozat főszereplője most eladó.

Nekivágnánk a végtelen amerikai országutaknak ezzel a Buick Roadmasterrel

6,2 literes V8-as kombi nyolc üléssel. Te hová indulnál vele?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Átalakult, mégis maradt a régi a Racing Bulls 2026-os autója

Ezzel az autóval lesz ötszörös világbajnok Max Verstappen 2026-ban

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés