A Buick a kilencvenes évekre vette elő ismét a Roadmaster nevet egy hatalmas kombihoz, amiben mérhetetlenül nagy a tér, akár nyolcan is elférnek benne, és a Corvette-ből ismerős V8-as motor hajtja.

Harminchárom év után 1991-ben vette elő ismét a Buick a jól csengő Roadmaster nevet egy hatalmas szedánhoz és kombihoz. Öt és fél méteres hosszával és kétméteres szélességével az új Roadmaster a Buick legnagyobb modelljének számított, egy olyan tágas és kényelmes utazóautó volt, amivel még ma is elindulnánk felfedezni a végtelen amerikai országutakat.

Buick Roadmaster 1949-ből és 1992-ből

Ötliteres V8-as motorja kezdetben 170 lóerőt teljesített, majd megjelent az 5,7 literes V8-as, még mindig csak 180 lóerővel. A várt teljesítménynövekedést az 1994-es évjárat hozta el, amikor megkapta a Corvette-ből származó 5,7 literest 260 lóerővel.

A képeken látható kombinál nem elégedtek meg ennyivel, egy 6,2 literes V8-ast szereltek be 430 lóerővel.

A Roadmaster kombi minden változata megkapta a famintás dekorációt, amivel igazi klasszikus ez a kilencvenes évekbeli kombi. Fabetétes, bőrbe csomagolt utastere végtelenül tágas, az óriási csomagtérből egy harmadik üléssort is ki lehet hajtani.

Ötletes, hogy a csomagtérajtó kétféle módon nyitható, a pótkereket pedig okosan a raktér oldalába csomagolták.

A második üléssor feletti napfénytetővel, automata klímaberendezéssel, automata fényszóróval és kazettás magnóval szerelt kombi

170 ezer kilométert futott, de ez meg sem kottyant neki, ezért szemre kitűnő állapotban várja új tulajdonosát.

A Bring a trailer aukcióján lehet lecsapni rá, jelenleg huszonpárezer dollárért kínálják ezt az amerikai életérzést.

A Roadmaster több mint kétszázezer legyártott példány után 1996-ban szűnt meg, amikor az SUV-k egyre népszerűbbek lettek.

A testvérmodellek, a Chevrolet Caprice és az Oldsmobile Custom Cruiser kifutásával a hátsókerék-hajtású óriáskombik is kihaltak, a kétezres években megjelent, európai szemmel még mindig jókora Dodge Magnum már fél méterrel rövidebb volt nála.

Ez is érdekelhet:

Eladó az Esőember autója!

Az 1949-es Buick kabrióra január 27-én lehet licitálni. Az autó egyike annak a két Roadmasternek, amely ténylegesen szerepelt az 1988-as Esőemberben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés