Ha nem bírod a tuningolt autókat, akkor is tetszhet a kaliforniai Reyn Speed Shop által készített eredeti 8-as BMW, amit a jóval újabb M5-ösből származó V10-es motorral szereltek, majd a karosszériát és az utasteret is hozzá igazították.

1989-ben a frankfurti autószalonon mutatta be a BMW a 8-as sorozatot, és a bár a bukólámpás sportautót nem nevezhetjük átütő sikernek, idővel igazi klasszikussá vált. Nem is lehetett könnyű úgy hozzányúlni, hogy megőrizzék az eredeti modell stílusát, miközben modernebb technikával szerelték fel, de egy kaliforniai műhelynek alighanem sikerült.

Rey Rivera azt találta ki, hogy a 850i eredeti 5 literes V12-ese helyére az E60-as BMW M5-ből származó 5 literes V10-es szívómotort szereli be, de előtte egy specialistával 5,8 literesre fúratja fel. A teljesítménye ezzel jócskán megnőtt, legalább 630 lóerőre tippelik, ami több mint kétszerese az eredeti V12-es motor 300 lóerős teljesítményének.

Mindezt hatfokozatú manuális váltóval lehet beosztani, amit a motort kölcsönző M5-öshöz is csak az amerikai piacon lehetett rendelni. Nem véletlenül lett 858 CSL a neve az átépített autónak, hiszen a karosszériája is jelentős könnyítésen esett át.

Szénszálas anyagból készültek az idomok, ezzel összesen több mint 300 kilogrammot sikerült spórolni az autó tömegéből.
Szembetűnő változás, hogy megváltak a bukólámpáktól, amire a motorháztetőre vágott nyílások miatt volt szükség,

figyelembe véve a motor extra hűtésigényét. A LED-es fényszórók az eredeti helyzetjelzők helyére kerültek, jócskán kiszélesítették a sárvédőket, hátul pedig légterelőt formáztak a csomagtérfedélből. Bár az eredeti 8-as sorozat eleganciájának ezzel vége, de még a jó ízlésen innen maradt az építés.

Szükség volt a belső tér átépítésére is, a műszereket, a kormánykereket és több más elemet is az E60-as M5-ből vették át,

míg a Vader ülések az E36-os M3-ból származnak, a szögletesre formált hátsó sárvédő-szélesítések  pedig az E30-as M3-ast juttatják eszünkbe. Rey Rivera következő ötlete is elég ütősen hangzik: 5,4 literes V12-est építene egy E9-es BMW-be – alig várjuk, hogy kész legyen vele.

Ez is érdekelhet:

Amikor a Manhart az M5 motorjával modernizálja a BMW 850i-t

Olyan, mint egy eredeti 8-as BMW, csak sokkal jobb.

Michael Jordan vette újonnan ezt a kézi váltós, V12-es BMW 850i-t

Michael Jordan elég jó ízléssel választott autót magának 1991-ben.

A BMW-nél felújítják az M8 legelső prototípusát

Sosem került gyártásba, de hamarosan kipróbálható lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez Schumacher F1-es pályafutása végét jelentheti”

Ez a 978 lóerős Mitsubishi Colt szinte bármelyik szupersportautót megalázza

Szörfdeszkák egy öreg Rollson? Menő!

További cikkeink a témában