A BMW-nél nemrég kezdtek új korszakot az iX3 bemutatásával, és már a következő modellre készülnek, ami a 3-as sorozat elektromos megfelelője lesz, egy igazi szedán, amit jövőbemutató technikával szerelnek.

Még csak ismerkedünk a Neue Klasse korszak első BMW-jével, a minap leleplezett iX3-mal, a márka máris a következő újdonság bemutatóját készíti elő. A müncheni premieren ott is volt az elektromos szabadidő-autó mellett a Neue Klasse-sorozat második autója, amit eddig csak koncepcióként láttunk, de most a végleges modell neve is kiderült.

Mint azt sejteni lehetett, a BMW új elektromos szedánjának a neve i3 lesz, amivel rendet tesznek a kínálatban.

Korábban ugyanis egy futurisztikus kisautó viselte ezt a nevet, a kínai piacon pedig a 3-as sorozat elektromos hajtású változatát hívták így. Az új i3 azonban a Neue Klasse-sorozat minden jövendő modelljéhez hasonlóan az elektromos autóknak szánt platformra épül.

Két éve koncepcióként már láttuk a Neue Klasse szedán arányait

A BMW jelenlegi elektromos autótól, az i5-től és i7-től eltérően az új i3 tehát nem a jelenlegi 3-as sorozat elektromos hajtású változata lesz, hanem egy saját technikájú, eleve elektromosnak fejlesztett modell, amit a belsőégésű motoros 3-as sorozattal párhuzamosan kínálnak majd. A formája, de még az arányai is eltérőek lesznek.

A gyártásba kerülő i3 arányai a koncepcióautóét idézik

Mindebből már felvillantott valamit a korábbi koncepcióautó, de a most látható prototípus vonalai is ezt sugallják. A BMW egyelőre csak álcázva mutatta meg, de ebből is látszik, hogy a jelenlegi 3-ashoz képest más arányokra, új vonalvezetésre számíthatunk. A leplezésére jövőre, 2026-ban kerül sor, annak részeként, hogy 2027-ig negyven újdonságot mutat be a BMW.

Ez is érdekelhet:

Ez a BMW készül majd Debrecenben

A Vision Neue Klasse jelzi, hogy milyen lesz a jövő a BMW-nél. Úgy tűnik, nem lesz rossz.

Őrületes lesz a BMW legújabb elektromos sportlimuzinja

Ilyen autók fognak legurulni a debreceni üzem gyártószalagjáról.

Így néz ki a debreceni BMW – itt az új iX3

Új korszak kezdődik a BMW-nél, mostantól minden autó az iX3-hoz fog igazodni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
24% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve