A BMW-nél újabb részleteket még nem árultak el róla, de a tervezettnél előbb leleplezték a teljesen elektromos i4-et, amiről mutatjuk az első képeket.

Sorozatban hozza ki az újabb elektromos autókat a BMW, az X3-ből épített iX3 és az alapoktól fogva elektromosnak tervezett iX után itt az új i4, a 4-es sorozat nemrég bevezetett új generációjának elektromos változata. Az érkezésére számítani lehetett, mert az álcázott prototípusokkal együtt a BMW néhány részletet már elárult róla, most pedig azt is megmutatták, hogyan néz ki.

A dizájn nem meglepetés, hiszen tulajdonképpen a 4-es sorozat Gran Coupé változatáról van szó,

amit az elektromos BMW-k stíluselemeivel, egyedi könnyűfém kerekekkel és kék betétekkel dobtak fel. A hűtőmaszkja ennek is nagyméretű, mint az egy évvel ezelőtti tanulmányautónak, de ahhoz képest jóval visszafogottabb lett a gyártásba kerülő modell.

A teljesítménye mindenképpen érdekes lesz, hiszen a csúcsmodell 530 lóerőre képes, ezzel erősebb lesz az új M4-nél is,

és körülbelül 4 másodperc alatt gyorsul százra. Az akkumulátor kapacitását nem árulták el, de az i4 többféle változatban is kapható lesz, és a legtakarékosabb kivitelnek 590 kilométer lesz a hatótávja, ami elég jól hangzik.

Most egyelőre meg kell elégednünk ennyivel, a további részleteket és a belső teret csak a következő hetekben fedi majd fel a BMW.

Ez is érdekelhet:

Kiderült még néhány adat az idén érkező BMW iX-ről

A hatótávjára és az árára is lehet már következtetni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A futás nem csak a rekortánpályán kezdődik! Íme az NN Ultrabalaton két magyar ultrafutójának edzéstippjei

„Ez a futás nemcsak a testünknek, a lelkünknek is jót tesz!” – Dupla körös futásokkal és kibővült charity programmal jön az NN Ultrabalaton

Ha fotós csúcstelefont keresel, a Xiaomi 15 sorozatnál ne keress tovább!

További cikkeink a témában