Eredetileg a már akkora is elképesztően sikeres Porsche 911-est szerette volna megszorongatni a BMW egy igazi sportautóval, mely egyben az M divízió első önálló fejlesztésű autója. Négyszáz példány előállítását írták elő a homologizációs szabályok, de a münchenieknek ehhez nem volt elég kapacitásuk, ezért a Lamborghinivel kötöttek megállapodást a közösen fejlesztett és Olaszországban gyártott sportautóra.

Már akkor is ismertek voltak a farmotoros elrendezés hátrányai, ezért a középmotor mellett döntöttek. Idő közben azonban a Lamborghini nehéz pénzügyi helyzetbe került, ezért 1978 áprilisában hét prototípus építése után a BMW kezébe vette az irányítást.

Közben a Sant'Agatában dolgozó mérnökök egy része a Lamborghini gyárához közel új céget alapítottak, ezt bízta meg a BMW is a munkával.

Kevesebb mint húsz kilométerre a Lamborghinitől, az Ital Engineeringnél állt össze a Trasformazioni Italiana Resinetől érkező karosszéria és a modenai Marchesi által gyártott acél csőváz. Ezek után az autókat a németországi Baur műhelyébe szállították, ahol beszerelték a motort.

Kézzel készültek a Paul Rosche tervezte 3,5 literes, hathengeres szívómotorok, melyet hosszában építettek be a kétfős utaskabin mögé, és a ZF ötfokozatú kézi váltóját akasztották rá. Az M88-as kódú sorhatos 277 lóerőt ad le 6500-as fordulaton és 330 Nm nyomatéka van. Ezzel az 1,3 tonnás BMW M1-es megfutotta a 265 km/órás sebességet.

Mivel eredetileg is versenyautónak készült, ezért a műszerfala közel sem olyan szépen kidolgozott, mint ekkora a többi BMW-ben.

Ülései bőrrel és jellegzetes mintájú szövettel kárpitozottak, a műszerfala azonban egyértelműen jelzi, hogy az utcai autót tényleg csak azért készítették, hogy legyen mivel versenyezni. Egyszerű formák, dekoráció nélkül, kizárólag a funkció volt a lényeges.

1978-tól egészen 1981-ig készültek az M1-esek, amiből 399 darab utcai és közel 60 versenygép készült. Mostanra ezek a legértékesebb BMW-k közé tartoznak, és egyben a mai napig az utolsó vérbeli, középmotoros sportautója a márkának (nem, a konnektorról tölthető, háromhengeres i8-as baromira nem az). Különösen azért nagyszerű az M1-es, mert akkoriban még nem egy ormótlan kinézetű, magamutogató influenszerek ízlésére formált szabadidő-autóval azonosította magát a BMW M részlege, hanem egy bukólámpás, ék alakú középmotoros sportautóval.

Ez is érdekelhet: