A BMW megmutatta, hogy milyen lesz az XM gyártásba kerülő változata, és sok szerénységre ne számíts. A plug-in hibrid V8-as hajtása akár 748 lóerős is lehet, amivel a valaha készült legerősebb BMW lesz.

Meglepetésnek csak azért nem mondhatjuk az XM bemutatását, mert a BMW már 2021 novemberében leleplezte az előzetesének számító koncepciót. A gyártásba kerülő szabadidő-terepjáró a BMW M első önálló modellje lesz a nyolcvanas évekbeli M1 óta, azaz nem lesz nem-M-es megfelelője. Mivel igazi csúcsmodellről van szó, a számjelzés nélküli neve is rendhagyó.

Csaknem egy év alatt volt időnk felkészülni rá, hogy mivel készül megkoronázni a kínálatát a BMW, és az XM gyártásba kerülő változata nem lett szerényebb a tanulmányautónál.

A hatalmas hűtőmaszkot aranyszínű szegéllyel és világítással keretezték, a fényszórókat pedig két részre osztották, mint az új 7-esen és a megújult X7-en, ezt a megoldást a legnagyobb modelljeinek tartja fenn a BMW.

Az XM nemcsak a képeken tűnik hatalmasnak, hanem valójában is egy monstrum.

5,11 méteres hosszával csak pár centivel rövidebb az X7-nél, viszont 19 centivel hosszabb, mint az eleve jókora X5. A csomagtartója ezért nagyobb lehetett, alapból 527 literes, és 1820 literesre bővíthető, és további érdekesség, hogy kétméteres szélességével ez minden idők legszélesebb BMW-je.

A kerekek legalább 21, de akár 23 colosak is lehetnek, a hátsó nézet érdekessége pedig, hogy nem a hagyományos helyére került az embléma.

A hátsó szélvédő két sarkába gravírozták a BMW logóját, ami érdekes utalás a szintén dupla emblémás M1-re.

Szintén feltűnő még a karosszéria aranyszínű csíkozása és a két oldalára tett dupla hatszögletű kipufogóvégek.

Az XM műszaki téren is csúcsmodellnek számít, szériafelszerelése ugyanis az izmos plug-in hibrid hajtáslánc.

Az X7 M60i-ből ismerős 4,4 literes biturbó V8-as benzinmotorja önmagában is 489 lóerőre képes, a nyolcfokozatú automata váltóba épített 197 lóerős elektromotorral a kombinált teljesítmény 653 lóerő, a maximum nyomaték kereken 800 Nm.

Az összkerékhajtású szabadidő-terepjáró ezzel 4,3 másodperc alatt rajtol százra,

a végsebességét pedig szokás szerint 250 km/óránál korlátozták, de ezt felárért 270-ig lehet kitolni. Mivel plug-in hibridről van szó, az XM képes tisztán elektromosan is haladni, legfeljebb 140 km/órával, a 25,7 kilowattórás akkumulátort feltöltve legfeljebb 88 kilométeren keresztül.

Ez még nem minden, az XM-nek ugyanis hamarosan érkezik a Label Red változata,

ahol a V8-as benzinmotor már 585 lóerős, ezzel a kombinált teljesítmény 748 lóerőre, a maximum nyomaték 1000 Nm-re növekszik. Minden idők legnagyobb teljesítményű széria BMW-jének a fejlesztése még nem ért véget, ezért a gyorsulási adatokat egyelőre nem árulták el.

Azt azonban kihangsúlyozták a gyáriak, hogy az XM a vezetési élménye terén is igazi M-es modell lesz,

már amennyire egy szabadidő-terepjárónál ez lehetséges, ehhez pedig az M részlegnél elsőként 48 voltos kanyarstabilizátor és hátsókerék-kormányzás is tartozik a műszaki arzenáljához. Az XM ezzel olyan szuper-szabadidőautók riválisa lehet, mint az Audi RS Q8, a Bentley Bentayga és a Lamborghini Urus.

Ha nem tudsz elvonatkoztatni a színétől, feketében is megmutatjuk a BMW XM-et:

Ez is érdekelhet:

Őrülten feltűnő és izmos lesz a BMW XM

Jön a BMW M első önálló modellje az M1 óta.

Ilyen, amikor 619 elektromos lóerő kerül egy M-es BMW-be – vezettük az iX M60-at

A BMW-nél komolyan gondolják, hogy az elektromos hajtás és az M-es kivitel jó barátságot köthet.

Sokan csak álmodhatnak az új BMW M4 CSL-ről

A BMW M4 eddigi legizmosabb változatából még a legtehetősebbek közül sem juthat mindenkinek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában