Az utcai modellel egyszerre a BMW-nél bemutatták az új M2 CS versenyváltozatát is. A pályára termett gépet még akkor is szívesen hajtanánk, ha a teljesítménye elmarad a rendszámos változatétól.

Az M2 azóta nagy kedvencünk, amióta bemutatták, pedig időközben még izmosabb változatok is kijöttek belőle. A BMW előbb a 410 lóerős Competition változatot hozta el, majd most leleplezték a CS-t, ami már 450 lóerőre képes. Az utcai modellel együtt pedig megérkezett a versenypályára szánt változata is.

Az M2 CS Racing motorja ugyanaz a háromliteres, soros hathengeres, de a teljesítményét a szabályok miatt vissza kellett fogni,

280 és 365 lóerő lehet. A maximum nyomatéka azonban ezeknek is 550 Nm, amivel a hétfokozatú, duplakuplungos váltóval szerelt, alaposan kikönnyített versenyautót igazi élmény lehet pályán hajtani.

Az ára a limitált szériás utcai modellhez hasonlóan 95 ezer euró, közel 32 millió forint, csak éppen itt még áfa nélkül értendő, plusz a versenyeztetés költségei.

Persze, ha a pénz nem számítana, akkor a legszívesebben az M2 CS mindkét változatából tartanánk egy példányt.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
9% Igen, tetszett.
38% Igen, de csalódás volt.
13% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés