A GT3-as változat után a BMW motorsport-részlege a GT4-es szabályoknak megfelelő versenyautóval is elkészült az M4-ből.

A BMW a legújabb M4-est eleve úgy tervezte, hogy egyszerűbb legyen versenyautót építeni belőle, ezért a GT4-es kategória szabályai szerint épített változat minden eddiginél jobban hasonlít az utcai modellhez. Persze annál jóval dögösebb, szélesebb, és a bemutatóra hozott, a BMW M színeiben pompázó példánynak mintha még a hatalmas hűtőmaszk is jobban állna.

A motorja ugyanúgy a háromliteres, turbós hathengeres, mint az utcai modellnek,

a teljesítményét a kategória szabályainak megfelelően 550 lóerőre, a maximum nyomatékát 650 Nm-re állították be.

Az automata váltója hétfokozatú, a részlegesen önzáró differenciálmű pedig a nagyobb igénybevételt szem előtt tartva saját hűtést kapott.

Az M4 GT4 belül is továbbfejlődött, például a digitális műszeregységhez már nincs szükség laptop csatlakoztatására az adatok kiolvasásához, a kipörgésgátló és a kerékdőlés is állítható. A BMW-nél már várják a megrendeléseket, a versenyzés más költségein felül

legalább 187 ezer euróval, azaz 75 millió forintnak megfelelő összeggel kell készülni a jövő szezonra.

Ez is érdekelhet:

Az M3 és M4 különkiadása ünnepli a BMW M ötvenedik születésnapját

Ma éppen ötven éve, 1972. május 24-én alapították a BMW Motorsport GmbH-t.

Sokan csak álmodhatnak az új BMW M4 CSL-ről

A BMW M4 eddigi legizmosabb változatából még a legtehetősebbek közül sem juthat mindenkinek.

Kabrióként még jobban akarjuk az új BMW M4-et

Keménytetőről vászonra váltott az új M4, és milyen jól tette!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés