A BMW, ha egyelőre még csak tanulmányautóként is, de az egy hónap múlva nyitó müncheni autószalonon leplezi le a jövőjét jelentő Neue Klassét, a Debrecenben gyártandó új elektromos BMW előzetesét.

Az ötvenes években a BMW a motorkerékpárok mellett elsősorban kétliteres vagy annál is nagyobb motorral hajtott luxusautókat gyártott, és mivel ezek egyre elavultabbak lettek, és veszteséget termeltek, a kisebb, olcsóbb modelljeik pedig már nem voltak elég vonzók az egyre tehetősebb középosztálybeli vevőknek, ezért égető szükségük volt egy ütőképes középkategóriás modellre, hogy versenyképessé váljanak.

Az ötvenes évek végére a BMW-k túl kicsik vagy túl drágák, és mindenképpen elavultak voltak, szükség volt egy modern, középkategóriás modellre
A hatvanas évek elején bemutatott Neue Klasse jelölte ki a BMW új stílusát

1960-ban a márka Herbert és Harald Quandt befektetők irányítása alá került, és abban az évben indult a Neue Klasse fejlesztése. A projektet Fritz Fiedler vezette, a dizájnért Wilhelm Hofmeister felelt, és nem kisebb feladatuk volt, mint egy teljesen új autó fejlesztése, vadonatúj motorral, amire a BMW-nél a harmincas évek óta nem volt példa. A prototípust 1961 szeptemberében a frankfurti autószalonon mutatták be, innen indult a Neue Klasse sikertörténete.

Az 1962-ben gyártásba került Neue Klasse határozta meg a BMW-nek azt a sportosan elegáns stílusát, amiről tulajdonképpen ma is ismerjük a márkát.

Hatvan évvel később pedig a BMW-nek ismét nagy szüksége van a megújulásra, és az elektromos autók korának hajnalán ismét Neue Klasse néven fejlesztenek egy teljesen új modellcsaládot. A moduláris platformra elsőként egy középkategóriás szedán és szabadidő-autó épül majd.

A Vision Cicrular és Vision Dee még futurisztikus módon engedett bepillantást a BMW jövőjébe

A BMW már a Neue Klasse előzeteseként mutatta be 2021-ben a Vision Circular, majd idén a Vision Dee koncepciót, de ezek még futurisztikus jövőképek voltak. Oliver Zipse, a BMW vezére azonban most elárulta, hogy a tanulmánycsalád harmadik tagjaként szeptember 2-án,

az idei müncheni autószalonon leplezik majd le a Vision Neue Klassét, ami már jobb képet ad arról, hogy milyen is lesz a BMW jövőjét meghatározó modell gyártásba kerülő változata.

A Neue Klasse számunkra azért is érdekes, mert 2025-ben ennek a modellnek a sorozatgyártása elsőként a most épülő debreceni üzemben indul el, ezt követően kezdik gyártani Münchenben és Kínában. Zipse szerint a Neue Klasse egy igazi megaprojekt, amiben a cég egésze teljes erőbedobással vesz részt, és amin nem kevesebb, mint a BMW jövője múlik. Aki már látta, elismerően nyilatkozott róla, úgyhogy kíváncsian várjuk, hogy megismerjük!

Ez is érdekelhet:

Miközben a jövőt építi, egy kis fesztiválozásra is jut energiája a BMW-nek Debrecenben

BMW-k ugyan még nem készülnek Debrecenben, de a Campus Fesztiválon már látszott, mennyire egymásra talált az alföldi város és a bajor autógyártó.

Színváltós, beszélő villanyszedán mutatja meg a BMW jövőjét

Valóságban és virtuális világban is lehet élvezni az autózást a BMW Dee tanulmányautóval.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában