Egy olasz családi road tripet toltunk le a plug-in hibrid BMW X3 30e xDrive-val. Elméletben tökéletes: városban hangtalan és tiszta, autópályán pedig erős és gyors. De mi marad ebből, ha nem papíron, hanem a Ligur-tenger felé araszolva kell bizonyítania?

Az új X3 plakátjait látva először konkrétan nem bírtam az arcát. Túl nagy, túl sima, túl letisztult. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy a homokszínű hirdetett példány elkezdett beköltözni a tudatalattimba, és amikor élőben megláttam, már kész voltam: tetszik. Kompakt SUV helyett inkább sportos kombi benyomását kelti, és végre nem azt sugallja, hogy az embernek tankméretű autó kell a szupermarketig.

Az egyszerűség, letisztultság és sportos elegancia megvan belül is a BMW X3-ban.

Az van, hogy a belteret a képernyők uralják, a valódi kapcsolók elvesztették a harcot. A váltókar helyét egy irányváltó pálcika vette át, de az iDrive szerelmesei fellélegezhetnek, ebben a BMW-ben még lehet a tekerentyűt forgatni, nyomkodni. Az érintőképernyőn keresztül könnyebben használható a menü, ami most a 9.0-s verziónál tart. Az ikonokat, menüket logikus csoportokban találod, nem lesz olyan érzésed, hogy belépsz az egyik oldalon, aztán azt sem tudod, hogy keveredsz ki belőle. Engem megfogott a fények játéka és a kárpitozás anyaga.

Pakolás és utasok: a valóság

Itt jön a „de”. Plug-in hibrid révén a csomagtér kisebb (460 liter az 570 helyett), és a töltőkábelt sem lehet a padló alá rejteni. Mi öten indultunk neki egy hétre, ami papíron jól néz ki, gyakorlatban viszont a középső utas nyűgölődése és a random „álljunk már meg” sóhajok tarkították az utat.

Augusztusban Olaszországba menni kábé az autós mazochizmus egyik magasiskolája: mindenki egyszerre mozog mindenfelé. Ennek eredője a hatalmas dugó, akármerről is közelítünk a Ligur-tengerhez. Az X3-ban legalább van adaptív tempomat dugófunkcióval, ami magától áll meg és indul el, sőt, még azt is tudja, hogy Szlovéniában félre kell húzódni a mentők miatt. Ilyenkor szinte elég a fél szemünket az úton tartani – amit persze nem ajánlunk, de tudjuk, hogy mindenki így csinálja.

És milyen, amikor tényleg te vezetsz?

A BMW azért még mindig arról szól, hogy jó vezetni. De előtte még mesélek két fontos funkcióról. Az X3-as tök ügyesen vált magától sávot, vezetőként csak annyi a feladatod, hogy aktivált tempomattal lenyomod az indexkart, ő körbe néz, és ha lehet, sávot vált. A másik, hogy az automata parkolórendszer ügyesen navigál szűk helyekre be és szűk helyekről ki. És ezt most már nem csak úgy tudja, hogy bent ülsz a kormány mögött, hanem kintről, telefonról vezérelve is.

De azért egy BMW-t vezetni illik, nem utazni benne. És erre a plug-in hibrid X3 egészen jó.

Ne érezd magad átverve, hogy a 30e név mögött kétliteres benzinmotor rejlik, van mellette egy nem elhanyagolható teljesítményű (184 lóerős), a váltóval egybeépített villanymotor, ami képes arra, hogy közel 300 rendszerszintű lóerőt és 450 Nm-es nyomatékot hozzon létre. Elég csak sportba tenni, és a 6,2 másodperces százas sprintet meg a 215 km/órás végsebességet (vagy legalábbis egy részét) saját bőrödön tapasztalhatod. Szívet melengető érzés, ahogy ez a kéttonnás batár fekszik az autópályán, suhan a kanyarban, vagy falja a kilométereket a szűk hegyi utakon. Imádtam vele az olasz forgalomban cikázni a sávok között.

De van egy másik arca is

Teljesen feltöltve olyan, mintha lenne egy külön villanyautód a garázsban. Egy olyan, ami akár 140 km/órás sebességgel megy autópályán, nem is gyengén, mivel a 250 Nm-es elektromos nyomaték egész jól elvan a nagy testtel. Ha nem babrálod a vezetési módokat, és van szufla az akkumulátorban, akkor minden indulásnál elektromos módban kezd az autó, és egészen addig abban is marad, ha nem léped át a 140-et, vagy el nem fogynak az elektronok. Ez pedig közel 100 tisztán elektromosan megtehető kilométert jelent. Egy hosszú úton persze ennek az előnyét nagyon sokáig nem lehet élvezni. Lemerült akkumulátorral már csak annyit érzel, hogy kompromisszumos az 50 literes benzintank (a kétliteres benzinesnek 65 literes), és hogy a 8,2 literes átlagfogyasztás nem rossz, de azért hosszabb útra még mindig takarékosabb egy nyomatékos dízel.

A plug-in hibrid X3 30e városban zseniális, rövidebb utakra megadja a tisztán elektromos élményt, de hosszabb úton érzed a kompromisszumokat. Ha viszont szeretsz vezetni, és kell egy SUV, ami inkább sportos kombi, mint testes batár, akkor könnyen beleszeretsz – ahogy én is.

Ez is érdekelhet:

Most ez a mindenre jó BMW – vezettük az új X3-at

Az elsők közt próbáltuk ki a BMW X3 új generációját, méghozzá rögtön a 398 lóerős M50-et.

Minden jobb egy turbós sorhattal – BMW X3 M50 xDrive

Diadalmasan trombitáló kipufogóval vagy csendben suhanva is öröm vezetni a BMW X3 M50-est.

Bátor és hagyománytisztelő az új BMW X3

Nagyobb, okosabb, takarékosabb és erősebb, mint valaha.

BMW X3 30e xDrive (2025)

  • Motor 1998 cm, 190 lóerős turbómotor, 184 lóerős elektromotor
  • Teljesítmény, nyomaték 299 lóerő, 450 Nm
  • Végsebesség 215 km/óra
  • Gyorsulás (0–100 km/óra) 6,2 mp
  • Hossz/szélesség/magasság 4755/1920/1660 mm
  • Tengelytáv 2865 mm
  • Csomagtér 460/1600 liter
  • Saját tömeg 2065 kg
  • Tesztfogyasztás 8,2 liter/100 km
  • Alapár 25 185 000 Ft
  • megosztó, de megszerethető a formája
  • modern és igényes belül
  • kimondottan jó vezetni
  • elektromos autóként is használható
  • ügyesek az asszisztensei
  • kisebb a csomagtartója
  • nem elég nagy az üzemanyagtankja
Player-méter
9
Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés