Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Volt itt minden, a BMW-k krémje sorakozott fel i8-tól a négyes kabrióig. A kínálat magas fokáról elég annyit elmondani, hogy az utolsó érkezőnek jutott az autó, amire legkevésbé vágyott az újságírónép: egy vadiúj 730xd.

Létezik egy különleges veteránautós rendezvény, amit nem úgy kell elképzelned, ahogy emlékeidben élnek az ős szociautó-találkozók. Ide nem jönnek olyan alakok, akik a saját autójuk nevét sem tudják helyesen kimondani, és nem találsz tehénistállóból kivakart szutykokat. Ez egy olyan esemény, ahova csak meghívásos alapon lehet az autókkal bejutni, és különleges szépségű, klasszikus autók sorakoznak fel.

Ez a balatonfüredi Concours d’Elegance, ahol szépen megfér egymás mellett a  Maserati 1934-es versenyautója a BMW klasszikus szépségű 507-es és Z8-as mellett. Ha idén kihagytad, jövőre mindenképpen menj ki, a nemzetközi történelmi autókat tömörítő FIVA nem véletlenül adott kiemelt státuszt a rendezvénynek, ők is úgy érzik, Balatonfüreden sikerült olyan autós szépségversenyt összehozni, ami figyelmet érdemel.

Mi is ott voltunk.

A kínálat egyik végén ott sorakoztak a mai legmodernebb BMW-k, egyértelmű kedvencünkkel, a BMW i8-assal. A másik végén pedig klasszikus BMW-kkel, amiket mindig is magadénak akartál tudni.

Ha igazi férfi vagy, biztosan eljátszottál már a gondolattal, milyen lehet egy 70-es, 80-as évekbeli klasszikus autóval nyomulni. Amikor a lóerőket még nem turbók és kompresszorok, hanem köbcentik adták. Ahol a háromhengeres motor még ismeretlen fogalomnak számított. A Bavarian Classics műhely tulajdonosa, Naményi Péter informatikai karrierjét befejezve nem álmodozott, hanem belevágott, kezdetben kedvtelésből kezdett klasszikus BMW-k gyári állapotú feltámasztásába, ma már üzleti vállalkozásként is jól működő bizniszt vezet.

Beugró kategóriának az E30-as hármas kabrió BMW ideális választás. Megfizethető, de azért arra ne számíts, hogy néhány százezer forintból magadénak tudhatsz egy ilyen autót: a szépen összerakott példányok ára valahol 10 ezer euró környékén mozog. Jól számolsz, ebből a hárommillió forintból vígan vehetsz egy fullos miniautót újonnan, de abban kérem milyen feelingben lesz részed? A 320-as és 325-ös kabriók nagy dózisban szállítják a highlife-ot, nem fogja senki számon kérni rajtad, hogy ezek az autók annyi idősek, mint a barátnőd. A 129 lóerőt érzed a bőrödön, van igazi hang, vérmes röfögés, feszes futómű és pontosan járó váltó. Minden, ami az autózás szeretetéhez kell.

Ezek után nem is számítottam arra, hogy a 1979-es 730-as BMW lesz az, ami teljesen elcsavarja a fejem. Az autó hibátlan állapotban került Magyarországra, még a gyári német muzsikát játszó magnókazetta is benne maradt, semmit sem kellett ügyködni rajta, hogy zokszó nélkül vegye a Balaton-felvidéki kanyarokat. Ő persze igazi ELNÖK, nem szakad bele az ívbe, és nyomja a lóerőt az agyadba, hanem szép kényelemben, az epedás ülésekben ringatva visz téged oda, ahova csak akarod.

Aztán visszaülsz a 440i Cabrio volánja mögé, és ebben is szereted az életet. Nagyra értékeljük a hat henger pazar hangmámorát, a kipufogók üvöltését. A négyes kabrió tökéletes.

A BMW minden korban azt adja a nyitott tetős autók között, ami a legfontosabb: élvezetesen vezethető autót. Még jó, hogy nem kell választanom, mert nagy bajban lennék.

Player Autószalon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.