Nem ez az első tuningolt változata a G 63 AMG-nek, de alighanem ez a legdurvább: a Brabus terepjárója nemcsak izmosnak néz ki, hanem az is.

Már három éve annak, hogy megjelent a legújabb G-osztály csúcsmodellje, a G 63 AMG, és nem sokkal később a Brabus is elkészült a saját változatával, ami kereken 800 lóerőre volt képes. De ez még nem minden, a Mercedes terepjárójának a teljesítményét és a kinézetét is lehetett tovább fokozni, így született a Rocket 900.

A nevéből már sejtheted, hogy a 4 literes biturbó V8-as motor nem maradt meg az 585 lóerőnél és 850 Nm-nél, mint ahogyan kijött a gyárból.

De a Brabusnak nem volt elég csak a motorvezérlést átprogramozni, hanem a furatot és a löketet is megnövelte, a 4,5 literes motorhoz új dugattyúk és hajtókarok, erősebb főtengely és nagyobb turbók is kellettek.

Az eredmény, mint kitaláltad, kereken 900 lóerő, és bár a motor 1250 Nm nyomatékra lenne képes, a Brabus elektronikusan 1050 Nm-re korlátozta, hogy bírja a gyűrődést. A 2,5 tonnás G-osztály ezzel együtt is rakétaként tör előre,

szupersportautókhoz méltó 3,7 másodperc alatt gyorsul százra, és maximum 280 km/órával száguldhat.

A teljesítményéhez illő külsőt kapott a G-osztály, amit szénszálas anyagból készült légterelőkkel szereltek fel, az oldalt kivezetett kipufogója és a 24 colos kerekek is egyediek. A Brabus összesen 25 példányt épít belőle, ebből még az idén tízzel készülnek el, és

elképesztő áron adják: adók nélkül is 480 ezer euróba kerül, ami 170 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Premierje előtt már utaztunk a megújult Mercedes-Benz S-osztályban

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
29% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés