Legalább a büntetés letöltésére az egyik arra legalkalmasabb pályán kerül sor.

Egyre valószínűbb, hogy Max Verstappen jó esetben is csak a mezőny második feléből indulhat majd a hétvégi Belga Nagydíjon, a GPblog információi szerint ugyanis

a háromszoros világbajnok holland Spában megkapja idei ötödik motorját, ami tízhelyes rajtbüntetéssel jár.

Egy ideje már sejthető volt, hogy Verstappen rajtbüntetést kap, miután autója viszonylag gyorsan elhasználta a megengedett négy belsőégésű erőforrást, így csak idő kérdése volt, mikor fogják beváltani ezt a büntetést egy új motor beépítése érdekében.

A Belga Nagydíj ebből a szempontból tökéletes választás, hiszen a Spa-Francorchamps versenypályán könnyű előzni, ami segíthet a holland címvédőnek felzárkózni a mezőny végéről – 2022-ben például a 14. helyről indulva nyerte meg a futamot, bár most erősebb versenytársakkal kell szembenéznie.

(Forrás: Gpblog.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Mondj a bizarrnál találóbb szót Norris és Hamilton párbeszédére!

Érdekes párbeszéd zajlott le Lando Norris és Lewis Hamilton között, miközben a Magyar Nagydíj díjátadójára várakoztak.

Verstappen a Magyar Nagydíj után: Mind elmehettek a picsába!

Max Verstappent kérdezték, a háromszoros világbajnok pedig bepipult, és régi, forrófejű önmagát megidézve reagált.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Három F1-pilóta is örökre átkozni fogja a legőrültebb Kanadai Nagydíjat

A New York-i rendőrség rommá zúzza a lefoglalt robogókat

Gyönyörű sportkupéval mutatja meg az Alpina jövőjét a BMW

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.