Nem ma kezdte az elektromos autók gyártását a kínai BYD, de most hódítanák meg az európai piacot, amihez első körben három új modellt mutattak be. Könnyen lehet, hogy a BYD elektromos autói Magyarországon is kaphatók lesznek.

A Build Your Dreams rövidítése után BYD névre keresztelt kínai márka akkumulátorgyártással kezdte a kilencvenes években, és jó ideje járműveket is készítenek, még Magyarországon is működik elektromos buszokat gyártó üzemük. Most látták elérkezettnek az időt, hogy az elektromos autóikkal az európai piacot is meghódítsák, amihez három új modellt mutattak be.

BYD Han

Nem az alsó kategóriás modellekkel kezdik a terjeszkedést, a BYD Han ugyanis egy közel öt méter hosszú áramvonalas szedán.

A két elektromotorja együtt 516 lóerős teljesítményre képes, amivel 3,9 másodperc alatt gyorsul százra. A 85,4 kilowattórás akkumulátor feltöltésével pedig 521 kilométer a hatótávja az Európában is elfogadott WLTP norma szerint.

BYD Tang

A BYD másik megújult modellje a Tang, egy hétüléses szabadidő-autó, ami a Han technikáját kapja meg

az 516 lóerős elektromos hajtással, és a 4,87 méteres karosszéria nagyobb tömege ellenére is elég 4,6 másodperc a százra gyorsuláshoz. Az akkumulátor itt 86,4 kilowattórás, ami körülbelül 400 kilométeres hatótávra lesz elegendő.

BYD Atto 3

A legérdekesebb a BYD legkisebb modellje, az Atto 3 lesz, egy kompakt méretű elektromos szabadidő-autó.

A paraméterei szerint mindene megvan a sikerhez, hiszen 4,46 méter hosszú, 440 literes a csomagtere, az első kerekeit 204 lóerős elektromotor hajtja, a 60,5 kilowattórás akkumulátorral pedig 400 kilométert is eléri a hatótávja.

A BYD autóinak érdekessége, hogy a műszerfalon lévő érintőképernyőt fekvő és álló tájolásba lehet forgatni,

és szériafelszerelés a panorámatető, már csak egy jó ár kell a sikerhez. Norvégiában már egy éve kaphatók a BYD modelljei, hamarosan a dán, svéd, holland és német piacon is indul a forgalmazás, és úgy tudni, hogy Magyarországon is lesz importőre a márkának.

Ez is érdekelhet:

Rajtol a visszatérő MG autómárka forgalmazása

Jó árakkal, őszinte autókkal, hosszú garanciával és országos hálózattal tér vissza az MG.

Részletek is kiderültek az MG elektromos kompaktjáról

A magyar piacra éppen most visszatérő MG ezzel készül nagyot szakítani Európában.

A Huawei bemutatta a saját autóját, egy hibrid crossovert

Az Apple után Tesla babérjaira törne a Huawei.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában