Úgy tűnik, elfogyhatott a monacói pilóta türelme.

A Formula–1 paddockjában terjedő pletykák szerint Charles Leclerc nem biztos, hogy kitölti (a 2029-ig szóló) szerződését a Ferrarinál, és már 2027-ben búcsút inthet Maranellónak.

Állítólag a monacói pilóta tárgyalásokat folytatott három másik csapattal, az Aston Martinnal, a McLarennel és a Mercedesszel, hogy nyitva tartsa lehetőségeit, ha esetleg elválnának útjai a maranellói istállóval.

Bár Leclerc – akinek kvalitásait még Max Verstappen menedzsere is elismerte – többször kijelentette, hogy mennyire szereti a Ferrarit, a türelme kezdhet elfogyni, hiszen az olasz istállónál töltött hat és fél F1-es idénye alatt egyszer sem kapott olyan autót, amivel világbajnoki címért harcolhatott volna (talán a 2022-es idényben állt ehhez a legközelebb, amikor második lett a pilóták között 146 ponttal lemaradva az akkor második világbajnoki címét szerző Verstappen mögött).

(Forrás: Scuderia Fans, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Hamilton annyira kínos a Ferrarinak, hogy veszélybe kerül az F1-ben elért öröksége?

Előfordulhat, hogy Lewis Hamilton pocsék ferraris időszaka elhomályosíthatja a hét világbajnoki címét? Szavazz!

A Ferrari már megbánta, hogy Hamiltonra cserélte Sainzot?

Újabb kemény kritikát kapott Lewis Hamilton, és egyben a Ferrari is.

Russell: Hamilton távozása nagyon jó a Mercedesnek

George Russell nem kertelt, amikor Lewis Hamilton távozásáról beszélt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dolgok, amiket még nem éltünk át, de nem is akarunk: porviharban autózni

Viszlát Ceed, helló jövő – Kia K4-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szoboszlai iránt érdeklődik a Real Madrid. Mit gondolsz?
24% A Real Madrid már túl magas szint lenne neki.
76% Simán helye lenne, jelenleg a világ egyik legjobbja a posztján.