Az egyetlen példányban készült autóritkaságok a gyűjtők féltett kincsei, ha eladósorba kerülnek, akkor szédítő összegért cserélnek gazdát. Csak egy van ebből a Ferrariból is, és az SP30 évek óta eladó, mégsem kell senkinek.

A Ferrarinál nem csak a szériaválasztékból rendelhetsz autót, ha elég tehetős vagy, és a márka hűséges ügyfele, akkor saját autót is tervez neked a maranellói gyártó. Így született 2011-ben a képeken látható SP30 is, amit egy indiai üzletember rendelt magának, miután már több Ferrari is állt a garázsában.

Az alapokat az 599 GTO adta, a motorja ahhoz hasonlóan a 6 literes V12-es, 620 lóerővel,

de a karosszériát teljesen átdolgozták, a fényszórók például a 458 Italiáról származnak. A vörös és fekete autóra a 30-as rajtszám került, ahogyan az egyedi kárpitozású kagylóülésekre is.

A megrendelője nagyon büszke volt az autóra, de aztán mégsem használta, csak a gyűjteményében porosodott.

2018-ban mindössze 105 kilométerrel az órájában hirdette meg eladásra, és az SP30 azóta nem kell senkinek,

egy neves aukción sem kelt el, jelenleg egy kereskedésben szomorkodik.

Nehezen értjük, hogy a tulajdonosa miért akart megválni a direkt neki gyártott Ferraritól, de az már nem meglepő, hogy miért nem kapkodnak érte a vevők. Az SP30 az eredeti tulajdonosa ízlését tükrözi, és

akinek lenne pénze egy ilyen különlegességre, ugyanúgy elmehet a Ferrarihoz, és készíttethet magának egyet.

Például így készült ez a példány is:

Csak ez az egyetlenegy darab készül a legújabb Ferrariból

Szerencsés leszel, ha valaha élőben láthatod az SP38-at.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés