A Cupra a Leon mellett még egy újdonsággal készült a genfi autószalonra. A Formentor a spanyol márka első modellje, aminek nincs Seat-testvére, legalábbis egyelőre.

A genfi autószalon idén elmarad, de az újdonságokat nem kell nélkülöznünk. A Seat sportváltozatából önálló márkává vált Cupra mindjárt két típust jelentett be: az egyik a Leon új generációja, a másik pedig az egy éve tanulmányként bemutatott Formentor gyártásba kerülő változata. Az utóbbi az első Cupra, aminek nincs Seat-emblémás megfelelője.

A Formentor persze nem olyan nagy meglepetés, mert éppen egy éve, a tavalyi genfi autószalonon már megmutatták a prototípusát, és az a modell csaknem változatlanul kerül gyártásba. Az újdonság egy kompakt méretű crossover,

nem egyszerűen egy megemelt Leon, hanem saját karosszériát kapott, de a stílusa azért nagyon hasonlít az alapokat adó típusra.

4,45 méteres hosszával, 1,84 méteres szélességével és 1,51 méteres magasságával a Formentor beillik a kompakt crossoverek közé, egyben 8 centivel hosszabb, 4 centivel szélesebb és 5-tel magasabb, mint a Leon. A berendezése is ahhoz hasonló,

a számlapokat színes kijelző vetíti, középre pedig 12 colos érintőképernyő került.

A Cupra már egy éve elárulta, hogy a Formentor konnektorról tölthető hibrid lesz,

és a gyártásba kerülő modell valóban azt a technikát kapja meg, mint a Leon. A rendszer az 1,4 literes, 150 lóerős TSI benzinmotorból és a 115 lóerős elektromotorból áll, a kombinált teljesítmény 245 lóerő. A 13 kilowattórás akku egy feltöltésével 50 kilométert mehet tisztán elektromosan.

A Formentor kapható lesz nem hibrid változatban is, ez a Cupra a Leon legizmosabb motorját kapja. A 2.0 TSI teljesítménye 310 lóerő, a legnagyobb nyomatéka 400 Nm, a DSG váltóval szerelt csúcsmodell pedig összkerékhajtásos. A lenyűgöző mallorcai félszigetről elnevezett crossover még az idei év végén a Cupra kereskedéseiben lesz.

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
A tavalyi év legkülönlegesebb Rolls-Royce-extrái és extra Rolls-Royce-ai