Megérkezett a Duster nagytestvére, ami a három évvel ezelőtti tanulmányautó után a Bigster nevet kapta. Bemutatója előtt élőben néztük meg a Dacia eddigi legnagyobb modelljét, ami tényleg very big lett. Sok olyan újdonsága van, ami elsőként jelenik meg a márkánál, ezzel új vevőket hozhat a Daciának, és egy pár olyan is, ami az egész Renault-csoportban itt jelenik meg először.

Három és fél évvel ezelőtt, 2021-ben a Dacia megmutatta, mivel készül a jövőre, és a Bigster névre keresztelt tanulmányautó akkora sikert aratott, hogy nem volt kérdés, gyártásba kell küldeni. Időközben piacra került a vadonatúj Duster, ami már a márka új emblémáját kapta, és a Dacia új stílusában készült, és nem feledkeztek el a Bigsterről sem, mostanra készült a gyártásba kerülő változat. Berlinbe utaztunk, hogy a bemutatója előtt élőben is megnézzük, mit tartogat nekünk a Dacia eddigi legjobb és legnagyobb autója.

Már a Duster új generációját is egy kicsit feljebb pozícionálta a menőbb dizájn, a modern technika és a gazdagabb felszereltség, de a Bigsterrel valóban új kategóriába lép a Dacia. Méghozzá a legnépszerűbb C-SUV kategóriába, a közepes méretű szabadidő-autók közé, amiből csak Európában több mint 2,8 milliót adnak el egy évben, ezzel a piacnak csaknem a negyedét teszi ki. De a Daciának nem volt elég egyszerűen egy nagyobb Dustert építenie, hiszen ennek a kategóriának a tehetősebb vevői egyben igényesebbek is, ezért alaposabb munkára volt szükség.

Német igények

Bemutatóján megtudtuk, hogy a Bigster fejlesztésének elején nem is a francia, hanem a német piacon mérték fel a vevők igényeit, mert mint mondják, szerintük ott a legigényesebbek a vásárlók. Ha pedig azt akarják, hogy más márkáktól hódítsanak vevőket, akkor a kategóriában megszokott igényeket a Daciának is teljesítenie kell. Az új Bigster ezért számtalan olyan újdonságot vezet be, amivel most először találkozhatunk a márkánál, ugyanakkor megmaradt lényegre törő, elérhető áron kínált autónak, amiért már húsz éve szeretik a Daciát a vevők.

Az alapokat a Dusterhez hasonlóan a CMF-B padlólemez adja, és erre egy olyan autót építettek, ami a kategória egyik legnagyobb modellje lett, ugyanakkor az egyik legkönnyebb is, tíz százalékkal, azaz csaknem 150 kilogrammal kevesebbet nyom a mérlegen a hasonló paraméterű konkurenseknél. A Daciánál ezúttal is úgy fejlesztették az autót, hogy először a tervezett árát szabták meg, ezért nem szálltak el a költségekkel, ami az egyre szigorúbb követelmények miatt egyre drágább autókat kínáló újautó-piacon nem mindegy.

Karakteres jelenség

Nem is húzták sokat az időt a Bigster berlini bemutatóján, rögtön az elején leleplezték az autót, hogy lássuk, mivel készülnek meghódítani a piacot. A legújabb Daciának pedig mindene megvan ahhoz, hogy már első pillantásra megnyerje a robusztus és tágas szabadidő-autókat kereső vevőket. Magas orrával, szögletes arcával, határozott élekkel szabott, mégis a kerékjáratoknál izmosan kidomborított karosszériájával és markáns hátsójával a Bigster feltűnő jelenség lesz az utakon, még akkor is, ha nem az újonnan kikevert, elegáns indigókék színben választják.

Két alapváltozatán kívül a Bigster két csúcsfelszereltsége két eltérő stílust képvisel.

Míg az Extreme a szabadidő-autós tulajdonságokat gyakran kihasználó, aktív életet élő vevőknek készül a könnyen tisztítható üléskárpitjával, gumiszőnyegével, keresztbe fordítható tetősínjeivel, addig a Journey a hosszú utazások autója lesz a stílusos külsejével, például a feketére fényezett tetőjével. azaz a Daciánál most először rendelhető kéttónusú fényezésével. A kerekei legalább 17 colosak, az Extreme és Journey kivitelen 18 colosak, de utóbbinál akár 19-esek is lehetnek.

Nem csak egy nagyobb Duster

Már ránézésre is feltűnt, de a méretek is igazolják, hogy a Duster nagytestvére nem véletlenül kapta a Bigster nevet. A 4,57 méteres újdonság 23 centivel hosszabb és öttel magasabb, mint a Duster, a négy centivel 2,7 méteresre nyújtott tengelytávja pedig garantálja, hogy tágasabb legyen, mint gondoltuk volna. Mégsem lesz hétüléses változata, és erre egészen egyszerű a Dacia magyarázata: ebben a kategóriában egyszerűen nem tudnak elég tágasak lenni a hétüléses autók, márpedig a tágasság a Bigster egyik aduja, ezért a Jogger marad a márka egyetlen hétülésese.

Első üléspróbája alapján a Bigster valóban kellemesen tágas, és olyan igényes a belső tere, mint amit Daciától még nem láttunk. Valóban sokat dolgoztak rajta, hogy meggyőzzék a vevőket, például sokkal több zajszigetelést és akusztikus szélvédőt is beépítettek, hogy csendesebb legyen az autó. Jobb tapintásúak a kárpitok, és bár nem maradnak el a költségeket alacsonyan tartó, egyszersmind tartós műanyagok a belső térből, a Bigster utasterét egyáltalán nem érezni olcsónak. Persze a színvonalat a minden eddiginél gazdagabb felszereltség is emeli majd.

Elsőként a Daciánál

Nem kell lemondania szinte semmiről, aki Daciára vált majd ebben a kategóriában. A kormánykerék mögött alapból 7 colos, a jobban felszerelt modellekben 10 colos kijelző mutatja a műszereket, középen pedig széria a 10,1 colos érintőképernyő, vezeték nélküli okostelefon-kivetítéssel és akár beépített navigációval. Nagyautós részlet a hibrid hajtású csúcsmodellek magasra emelt középső konzolja, amire a karcsú irányváltó karon kívül kényelmes kartámasz és vezeték nélküli telefontöltő került, és amibe hűthető tárolót is rejtettek.

Sok más újdonság is először jelenik meg a Daciánál, például a kétzónás automata klíma,

a hátsó üléssorhoz vezetett szellőzőnyílásokkal, a nyitható panorámatető, ami 1,2 méteres hosszával világosabbá teszi az utasteret, vagy az elektromosan nyitható csomagtérajtó, ami a Daciára jellemző okos megoldások egyikével nem két, hanem egy motorral oldja meg a nyitást. A kényelmes vezetés jegyében a vezetőülés elektromosan állítható lehet, ülőlapja nemcsak emelhető, hanem dönthető is, és a deréktámaszt sem hagyták ki belőle.

Kempingautó is lehet

Kategóriája legnagyobb hátsó lábterét ígéri a Bigster, amiben hátul is kényelmesen el lehet férni. Nagyobb autókból ismerős igényes megoldás, hogy a hátsó támlák három részre osztva dönthetők, így a középső részt ledöntve két hátsó utas mellett is lehet hosszabb tárgyakat szállítani. A ledöntött középső támla ráadásul kartámaszként funkcionál, telefon- és pohártartóval. Csomagtartójáról csak azt árulták el, hogy öt ülés mögött 667 literes, a hátsó támlák innen is dönthetők, padlója egy síkba kerül a csomagtérperemmel, és alatta jut hely a pótkeréknek is.

Nem maradnak el a Daciára jellemző praktikus kiegészítők sem, például a Dusteren megismert YouClip rendszer, aminek az utastérben és csomagtérben elhelyezett kampóira tetszés szerint akaszthatunk pohártartót vagy zseblámpát. Ötletes a kétoldalú szőnyeg a csomagtérben, vagy a hátizsák, ami hátul a középső ülésre erősítve kartámasznak is használható, és a Jogger és a Duster után a Bigster is rendelhető azzal a csomaggal, ami kempingautóvá varázsolja, 1,3 méter széles ágyat hajtogatva a hátsó ülések helyére.

Kis motor, nagy turbó

Csak később vezethetjük az új Bigstert, de a motorkínálata is ígéretes, és több újdonságot tartalmaz, ami nemcsak a Daciánál, de a piacon is most jelenik meg először. Az alapmodell 1,2 literes, háromhengeres benzinmotorját átdolgozták, a Rafale nagyobb turbója került rá, így a teljesítménye 130-ról 140 lóerőre nőtt, a maximum nyomatéka 230 Nm. A hatfokozatú manuális váltóval és a 48 voltos mild hibrid rendszerrel az átlagos fogyasztása 5,6 liter százon, amivel a legtöbb vevőnek megfelelő, sokoldalú autó lehet a Bigster.

Hagyományosan gázüzemű változat is készül belőle, aminek újdonsága, hogy

az LPG-s motorok közül elsőként ez is megkapja a 48 voltos mild hibrid rendszert.

Megtartja a tisztán benzines modell 50 literes üzemanyagtankját is, ami a pótkerék helyére szerelt, a csomagtér méretét nem csökkentő 49 literes gáztartállyal együtt bámulatos, 1450 kilométeres hatótávot eredményez. Az LPG-vel nemcsak olcsóbban, de tisztábban is üzemel az autó, és a Dacia nagy reményeket fűz hozzá, hiszen az eladásainak már most is több mint a harmadát a gázüzemű változatok adják.

Összkerékhajtású változata is lesz a Bigsternek, és ehhez nem a 140 lóerős megújult motort, hanem még a korábbi, 130 lóerős változatát vették alapul, szintén 48 voltos mild hibrid rendszerrel. A hajtás automatikusan kapcsolódik, de a választható üzemmódok közt válthatunk a havas, sáros, homokos talajra való beállításokra, és a fogyasztást csökkentő eco módja is van. Extreme felszereltségnél az elsőkerék-hajtású modellekhez is jár a lejtmenet-vezérlő, ami 30 km/óráig önállóan ereszti le az autót, akár tolatva is működik.

Feljebb lépett hibrid

A végére hagytunk a Dacia büszkeségét, az új hibrid hajtást, ami a Renault-csoporton belül is a Bigsterben jelenik meg elsőként. A más modellekből már ismert rendszer továbbfejlesztésével született, és nem elégedtek meg egy kis finomhangolással. Még a motorját is kicserélték, az 1,6 literes helyett 1,8 literesre, ezzel önmagában a benzinmotor teljesítménye 93-ról 107 lóerőre, a nyomatéka 150-ről 170 Nm-re nőtt. A két elektromotorral együtt a hibrid Bigster kombinált teljesítménye 140 helyett 155 lóerő, ami már elég jól hangzik.

Nem változott a hibrid hajtás receptje, amiben egy 50 lóerős, 205 Nm nyomatékú elektromotor hajtja a kerekeket, induláskor mindig ezzel jön mozgásba az autó, és városban akár 80 százalékban ez hajtja. A másik elektromotor a 20 lóerős indítógenerátor, ami a fokozatok szinkronizálását is ellátja, ezzel a trükkös váltómű kifinomultabb lehetett. 1,2 kilowattórás akkumulátorával a hibrid Bigster elég takarékos, 4,9 litert fogyaszt százon, és mivel csak 1419 kilogrammot nyom, ezért fürgének ígérkezik, 9,7 másodperc alatt tudja le a százas sprintet.

2025-ben érkezik

Minden szükséges vezetéstámogató rendszert is megkapott a Bigster, ezek közül az adaptív tempomatot érdemes kiemelni, ami a hibrid modellekhez érhető el. Megtaláljuk a Renault-ból ismerős My Perso módot is, amivel egyszerűen előhívhatjuk a vezetéstámogató rendszerek előre beállított állapotát. Az anyaghasználatával is érti az idők szavát a Dacia, jó példa erre a Starkle nevű újrahasznosított műanyag, amiből a kerékjárati ívek és küszöbvédők készültek, ezek nemcsak környezettudatosak, de állítólag ellenállóbbak is a karcolásokkal szemben.

Szóval egy kategóriával feljebb is ugyanazért lehet szeretni a Daciát, mint eddig: a Bigster is mindent megad, amire szükséged van, de nem többet. A premierjét a párizsi autószalonon tartják, az első példányok jövőre érkeznek az utakra, és az ára is jónak ígérkezik: a benzines alapmodellért 25 ezer eurót, a hibridért pedig 30 ezer eurót kérnek majd az európai piacokon. Lehet, hogy eddig azért nem volt Daciád, mert nem volt elég igényes, vagy egyszerűen nem volt elég nagy, de a Bigster tényleg minden téren very big, érdemes lesz tenni vele egy próbát.

Ez is érdekelhet:

Baromi menő lett a vadonatúj Dacia Duster

Az új Dusterből már nem lesz dízel, de most először lesz belőle hibrid.

Három Dacia, ami átvezette a márkát a 21. századba

A Dacia első és utolsó önálló fejlesztése volt a Renault nélkül.

Vagány kisautó az új Dacia Spring

Ha tényleg nem lesz drágább, mint elődje, még mindig a piac legjobb városi elektromos autója lehet az új Dacia Spring.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában