Jaj de jó: ez volt az első gondolatom, amikor kiderült, hogy a kelet-tiroli turisztikai jellegű sajtómeghívónk pont a Dacia Sandero, a tetőablakos (!!!) Dacia Sandero tesztnapjaira esik. A második meg az, hogy tiszta hülye vagyok. Örülni azért inkább más jellegű autókkal lezavarandó hosszú utaknak szoktak a normális emberek. De hát ez van: engem autósszakíróként nemcsak az autók érdekelnek, hanem az autózás, az autóválasztás is, így hát egy hosszú autós út nekem a legvonzóbb ár-érték arányú, illetve az egyik legolcsóbb kisautóval is izgalmas kaland.

 

Végül aztán nem is lett semmi izgalom. És pont ez volt az 1400 kilométeres hosszú hétvége legfőbb tanulsága: egy mai olcsó kisautó teljes értékű eszköz hosszú utakra is.

A Sandero ülésében egy pillanatra sem fájdult meg a hátam, teljesen kielégítő volt a rugózási komfort, kellemes hőmérsékletet tartott a kabinban a klíma. A picurka háromhengeres motor ebben a rettenetesen lelassult európai forgalomban az osztrák autópályán is bőven eléggé rugalmas volt, egyáltalán nem hiányzott (sajnos) egy nagyobb, dinamikusabb vagy erősebb kocsi.

A zaj nagy sebességnél sem erősödik fel nagyon, legális autópálya-tempó felett is lehet a Sanderóban beszélgetni. Egy-két frekvenciatartományban van ugyan egy kis kiugrás (a leginkább egy klasszikus differenciálműsivítás-szerű alapzaj tűnik fel már városi tempónál is), de ezek nem zavaróan erősek.

Éppen ezért igazán kár, hogy az audiorendszer hangminősége igen szerény. A zenei élmény felejtős, de a beszélgetős műsorok érthetősége se jó. És ne feledjük: ez a legdrágább Sandero, ami létezik. A Dacia helyében komolyan megfontolnám valami élvezhetőbb hangú csúcshifi beillesztését az extralistába, hogy aki igényli az ilyesmit, annak se kelljen utólagos megoldások kedvért lebontani a kocsi belsejét.

A minőségérzet olyan, amilyen. Belül abszolút minden a szemnek szól: még az is sprőd, ordítóan műanyagos tapintású, ami szép, a kezelőszervek nem kattannak megtervezett súlyossággal, a textilek végtelenül egyszerűek.

Minden nagyon olcsónak tűnik az utastérben. De hát milyen legyen? A Dacia Sandero tényleg, bevallottan, sőt: büszkén egy olcsó autó!

Amióta a márkát szárnyai alá vette a Renault, számtalanszor leírtam már, az első Logan óta egészen a legújabb Joggerig, hogy a Dacia legfontosabb szuperképessége a mindennapi használatban pont az, ami a legnagyobb gyengéjének tűnik: az olcsósága. Ezt az autót az ember valahogy nem félti. Felszabadító érzés Daciával járni! Bármikor, ha megállok valahol, és leteszem akár az út mellett, akár egy áruházi parkolóban, akár az irodai mélygarázsban, azonnal, aggodalmak nélkül, teljes lelki nyugalommal ott tudom hagyni. Ahogy ballagok el a kocsitól, hallom, hogy kattan a kulcskártya távolodását észlelő automata zár, és végeztem is: vissza se nézek, többet nem érdekel a kocsi. Ezt új autóban semmi más nem tudja; mindenre vissza szoktam pillantani, hogy jól áll-e, nem lóg-e ki, nincs-e túl közel a másik parkoló kocsihoz, nem lesz-e baja.

Na jó, erre a Sandero Stepwayre azért néha mégis visszanéztem, de kizárólag az esztétikai élmény miatt. A Sandero mindig helyes kisautó volt, de a legutóbbi márkaarculat-váltással elképesztően kiteljesedett. Rendkívül mutatós rajta a DC Comics logója – vagy az a nagy X betű, ahogy néhányan látják.

A military-túrázós szafarizöld, ez az új Dacia-marketingszín pedig nagyon jól áll neki! Még jobban kiemeli a robusztusság, a sérthetetlenség, a mindent kibírás imidzsét.

Ez pedig itt, hölgyeim és uraim, a tetőablak, most először gyári extraként egy Dacia Sanderóban! A motoros mozgatású ablak komoly benyomást tett rám műszaki igényességét, finom nyitását-zárását tekintve, ellenben megkacagtatott azzal, hogy a tető zárt állapotában a képen láthatónál jobban nem hátratolható árnyékoló mennyire keskeny, alig tenyérnyi széles felületet tár csak fel az üvegből.

A tetőablak egyelőre a Sandero katalógusaiban csak a képeken szerepel, nem volt biztos, hogy a mi piacunkon is létező opció lesz belőle, de most már úgy néz ki, hogy igen, az ára pedig 175 ezer forint lesz, ha lesz. Aki megrendeli, majd egy kicsit vigyázzon a használatánál, mert bezárni a két első ülés közti billentyű felhúzásával lehet, ez a billentyű pedig egy kicsit aggasztóan közel került az elektromos kézifék szintén felhúzással aktiválható billentyűjéhez...

A Dacia Sandero kiváló olcsó új kisautó a két klasszikus olcsó új kisautós feladatra: fiatal párok indulókocsijának, illetve a gyerekek kirepülése után magukra maradó, cuccolós utakra ritkán induló idősebbeknek. A rendkívül tágas Jogger persze ugyanezzel a technikával még jobb, de, mint ezt friss tapasztalatok birtokában mondhatom, a Sandero határozottan fürgébb, mozgékonyabb, könnyebben parkolható, és azonos használat mellett hosszú, gyors úton úgy egy literrel kevesebb benzint fogyaszt százon.

Szerettem a benzines Sanderót, de az én kedvenc Daciám azért továbbra is a hatalmas, hétüléses, gázüzemre is képes Jogger maradt, amivel Európa egyes részein még ma is szinte röhejesen olcsó az élet: