Miközben minden eddiginél hosszabb lesz az F1 új idénye, a csapatoknak minden eddiginél kevesebb idejük lesz a tesztelésre.

A Motorsport Világtanács megerősítette a 2020-as versenynaptárt, amellyel együtt az is kiderült, hogy a csapatoknak mindössze hat napjuk lesz tesztelni, ami pont a fele az elmúlt évekhez képest. Korábban ugyanis ez úgy nézett ki, hogy

  • a szezon előtt volt egy kétszer négynapos teszthét Barcelonában, majd
  • az idény közben két versenyhétvégét követően is volt lehetősége tesztelni a csapatoknak két-két napot.

Ebből most mindössze egy kétszer háromnapos teszt maradt és a szezon előttre, amelynek egyébként 2020-ban is Barcelona ad otthont (február 19. és 21. és február 26. és 28. között) – vagyis így sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak a szabadedzések.

A 2020-as versenynaptár így fog kinézni:

Hivatalos: rekordhosszú lesz a 2020-as F1-es szezon

Soha nem volt még ennyi futam egy idényen belül az F1-történetében.

És az elektromos F1 versenynaptárában is történt változás:

Kína feszült belpolitikai helyzete még a Formula E-re is hatással van

Hongkongban veszélyes lenne mostanság versenyt rendezni.

(Forrás: formula1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés