Tágas és tetszetős SUV, dízelmotorral, gazdag felszereltséggel. Mi kell még? Egy jó ár. Úgy hívják, Édition France.
Ott van a kis crossover, a DS 3, a DS 4-ről DS N°4-re keresztelt kompakt, az igazán extravagáns, elektromos N°8, és a DS 7 szabadidő-autó. Ezekből összesen száz darab értékesítésével számol a magyarországi importőr, és azzal, hogy nyolcvan százalékot tesz majd ki egyetlen típus egyetlen jól konfigurált és még jobban árazott szériája, a céges vásárlók igényeire szabott DS 7 Édition France dízelmotorral.
Egy prémiumosztályba sorolt, elegáns, karakteres, a valós méretnél nagyobbnak tűnő, de 4,6 méteres hosszával ténylegesen sem kicsi, jól felszerelt, dízelmotoros, automata váltós SUV 13,8 millió forintért nemcsak a DS-kínálatban tűnik remek ajánlatnak, hanem általában is.
Nézzük, tényleg az-e!
A DS 7 a márka első önálló típusa, amelyiknek nincs közvetlen Citroën-változata. 2017-ben mutatták be akkor még DS 7 Crossbackként, és bár azóta frissítettek rajta – akkor hagyták el a nevéből a Crossbacket –, már koros modellnek számít. Erről viszont legfeljebb csak az árulkodik, hogy nincs világító emblémája, sőt, még fénycsík sem köti össze a fényszóróit, ezeket leszámítva azonban még mindig frissnek hat. Jók az arányai, és ami a karakterét adja, érdekesek a részletei. Az apró rombuszok a hűtőmaszkon, az első lökhárítóba integrált menetfénycsíkok és a gyönyörű fénymintázatú hátsó lámpák a fekete gyöngyházfényezéssel különösen jól érvényesülnek.
Az Édition France-hoz aranyszínű elemek is tartoznak, amivel nem lenne nehéz csicsássá süllyeszteni az összképet, de nyilván nem tesznek ilyet azok a tervezők, akik ennyire stílusos autót alkotnak. Dupla díszcsík húzódik az oldalablakok alatt – ami „a francia porcelán étkészletek kivételes kézműves munkájára utal” –, aranyszínű a típusjelzés 7-ese – „a francia műemlékek aranyozására emlékeztet” –, és megjelenik az arany a motorháztető Édition France emblémájában és a 19 colos, gyémántcsiszolt felnik közepén is, csak ezekhez nem tudtak nemzeti asszociációt kitalálni a pr-esek.
Mélyfekete Alcantara a kárpit, az alapvetően elegáns DS 7-eshez illik is a sötét árnyalat, nem a komorság, hanem az igényesség jut eszünkbe, annak is köszönhetően, hogy jutott Alcantara a műszerfalra is, és dekorációnak nem fényes feketét képzeltek a franciák – mint szinte az összes mai autóban –, hanem jóval igényesebb, a karcoktól és az ujjlenyomatoktól is kevésbé veszélyeztetett fémszínű felületeket. Van azért fényes fekete műanyag is, de a mennyisége nem zavaró.
Rombuszformákat az utastérben is találunk, itt azonban nem olyan erőltetettek, mint a DS 3-asban. A műszerfal klasszikus kialakítású – ami nem unalmast jelent, itt is odafigyeltek a részletekre –, a kormány egy kis alsó lapítást leszámítva kerek, különálló a mögötte lévő és a központi monitor, a középkonzolból mered a váltó előválasztó karja. Önálló klímapanel sajnos nincs, tekerős hangerőállító viszont van. Korábban egyedi részlet volt a start-stop gomb fölött kiforduló mutatós óra, erre már nem érdemes várni, nincs ott. A start-stop viszont igen, és ebben az autóban egy másfél literes, négyhengeres turbódízelmotort indít be.
A 130 lóerő nem sok, a már 1750-es fordulaton rendelkezésre álló 300 Nm nyomaték viszont nem kevés, tisztességesen mozgatja a másfél tonnás autót. Szerencse, hogy a DS 7-esnek egyáltalán nincs sportos kisugárzása, mert ahhoz a motoron kívül a kormányzás és a futómű sem passzol.
Ez egy elegánsabb, kényelmes SUV, amit még a magyar utakon is meg tud mutatni. Igaz, az eleganciához és kényelemhez meg az nem passzol, hogy lehetetlen finoman fékezni vele, a lassulás vége hirtelen megállás, ami nem kellemes.
Illik hozzá a dízel és a nyolcfokozatú automata váltó. Egy ekkora, négy felnőttnek is komfortos autó tökéletes a hosszú távú utazásokhoz, ahhoz pedig a dízel az értelmes választás, nem a másik DS 7-opció, a plug-in hibrid. Kár, hogy kicsit túlment a dízeliszony a racionalitáson.
Szól mellette még egy komoly érv: a 16 390 000 forint listaárú DS 7 BlueHDi Édition France 13 790 000 forintos kedvezményes áron kapható, ahogy már a cikk elején is említettem. Ennek a felszereltségi listáján – a Pallas gazdag alapfelszereltségén túl – 360 fokos kamerarendszer, vezeték nélküli telefontöltő és motoros csomagtérajtó is szerepel. Ez akkor is nagyon erős ajánlat lenne, ha a DS jellegtelen használati eszköz volna, nem egy üdítően stílusos, tetszetős, kényelmes autó.
(Fotó: Csordás Gábor)
- tetszetős karosszéria különleges részletekkel
- stílusos kívül-belül
- tágas utastér és csomagtartó
- a műszerfalra is jutott Alcantara
- csendes
- kényelmes a futóműve
- gazdagon felszerelt
- takarékos
- nagyon jó az ára
- nincs különálló klímapanel
- a dízelmotoros változathoz nincs összkerék-meghajtás





















