Nem ez az első elektromos autó, aminek a prototípusát leleplezték Oroszországban, de eddig talán ez a legígéretesebb. A Néva folyóról elnevezett elektromos crossovert már jövőre gyártásba szeretnék adni a Toyota által hátrahagyott üzemben.

Láttunk már olyan elektromos autót az oroszoktól, amit a fegyvereiről ismert Kalasnyikov fejlesztett az ősrégi Izs kombiból, bár azt inkább ők is érdekességnek szánták, mintsem valóban gyártásba kerülő modellnek. Nemrég a Kamaz is bemutatta egy elektromos városi autó prototípusát, most pedig itt a hadiipari Almaz-Altej által fejlesztett típus.

Oroszország egyik legfontosabb hajózási útvonaláról, a Néva folyóról nevezték el a crossovert,

aminek a korábbi orosz próbálkozásokhoz képest egészen vállalható a formája. A paraméterei is ígéretesek, a 4,5 méter hosszú E-Neva két elektromotorjának kombinált teljesítménye 435 lóerő, a 90 kilowattórás akkumulátorával 463 kilométer a hatótávja.

Már az év elején bemutatták az E-Neva prototípusát, és egyes források szerint 2026-ban, mások szerint már jövőre gyártásba küldenék a szentpétervári műszaki egyetemmel közösen fejlesztett autót. Megvan a helyszín is hozzá: az orosz–ukrán háború miatt az országból kivonult Toyota szentpétervári gyárában kezdenék el, ami immár az orosz állam tulajdona.

Ez is érdekelhet:

Elektromos városi kisautót mutatott be a Kamaz

A neve Kama-1, és elég fürge lett.

A Lada jövőre gyártásba adná az első elektromos autóját

A Daciából épített Largus adja majd az elektromos autó alapját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés