Az üzlet ember szerint az olasz istálló nagyon nem a britnek való.

A koronavírus-járvány és a Ferrari-botrányt megelőzően Lewis Hamilton lehetséges Ferrarihoz való igazolása tartotta lázban az autósport világát. Jelenleg egyre inkább úgy tűnik, a hatszoros világbajnok szerződése 2020-as lejárta után sem keres új kalandot, ergo marad a Mercedesnél – azért is ez a legvalószínűbb (a visszavonulás lehetősége mellett), mert az olasz istálló már jelezte, hogy alapvetően Sebastian Vettel megtartása a cél számukra.

Az F1-et évtizedeken át irányító Bernie Ecclestone a brit helyében ő a Mercedesnél maradna, mert csak rosszul járna azzal, ha Maranellóba szerződne, mert nem tudna olyan kapcsolatot kiépíteni, mint jelenlegi csapatával.

„Nagyon kényelmes a helyzete a Mercedesnél, ott ő a főnök és Toto Wolff (csapatfőnök – a szerk.) maximálisan támogatja őt. A Ferrarinál ez nem így működne, ők olaszok. Először is meg kellene tanulnia a nyelvet, hogy megértse, mit beszélnek a háta mögött.”

A brit üzletember szerint az is probléma lenne még, hogy az olasz emberek nem vállalják fel a harcot és soha senkivel nem akarna vitázni, inkább baráti módon igyekeznének elrendezni a dolgokat, holott, ez a sportág nem arról szól, ez a tutyimutyiság pedig nem pláne nem feküdne Hamiltonnak.

Ez is Ecclestone...

"Vettel szar munkát végzett, ezt így el is mondtam neki"

És Leclerc-ről is megvan a véleménye Ecclestone-nak.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve