2030-ra kizárólag elektromos autókat kínál majd a márka Európában.

A márka, amely elérte azt a dicsőséget, amit csak kevesen, hogy köznevesült és egy egész kategóriát miatta dzsipeznek, ugyanúgy villanyhajtásra vált, mint azok a gyártók, amelyeknek az elektromos meghajtáshoz sokkal jobban illeszkedő típuskínálatuk van – ebben persze semmi meglepő nincs, az iparági trendek és a károsanyag-kibocsátási előírások egy útra terelnek mindenkit.

Nagy lendülettel vágnak az általuk 4xe-nek nevezett elektromos járművek fejlesztésébe: 2025-re négy teljesen elektromos SUV-t vezetnek be Észak-Amerikában és Európában, 2030-ra pedig az USA-ban az eladások felét, Európában pedig az egészét teljesen elektromos modellek adják majd.

Kompakt SUV már most ősszel

A Renegade alá érkezik az Avenger, az első teljesen elektromos Jeep. Október 17-én, a párizsi autószalonon mutatják be, és rögtön rendelni is lehet majd a lengyelországi Tychyben gyártandó típust.

Bár a sajtóanyagban a hasmagasságát és a terepszögeit dicsérik, igazi városi kisautó lesz, 400 km hatótávval, jellegzetes, de már nem funkcionális Jeep-maszkkal.

Európa mellett többek között Japánban és Dél-Koreában is forgalmazzák majd.

Jövőre jön az első teljesen elektromos Jeep

A Renegade utódja lehet a kompakt méretű szabadidő-autó.

Terepes, villanyos: Recon

100% Jeepnek nevezik az Észak-Amerikában piacra küldött Recont. A villanyautóhoz képest nagyon, Jeephez képest normálisan szögletes SUV-t kifejezetten elektromos autónak fejlesztették, nem lesz belsőégésű motoros vagy hibrid változata, de ugyanúgy kiszerelhető a tetőpanelje, az ablakai és leszerelhetők az ajtajai, mint a fosszilis üzemanyagokat égető, komoly Jeepeknek.

A cég büszkén állítja, hogy a Recon nemcsak képes teljesíteni a legendásan nehéz offroad-terepnek számító Rubicon Trailt, de onnan vissza is tud térni a városba, és elég csak ott újratölteni.

A Recon jövőre mutatkozik be, 2024-ben kezdődik a gyártása Észak-Amerikában, de világszerte forgalmazzák majd – Európában is.

Wagoneer 600 lóerős villanymotorral

A prémiumkategóriás Wagoneerből Wagoneer S néven készül teljesen elektromos változat, szintén 2024-től.

Áramvonalas, kecses – amennyire egy ekkora karosszéria kecses lehet –, elvileg komoly terepképességekkel, de a tulajdonosai biztosan gyakrabban próbálják majd ki, tényleg 3,5 másodperc alatt gyorsul-e nulláról majdnem 100-ra, mint azt, hogy mekkora a gázlómélysége.

Teljesítménye 600 lóerő, hatótávolsága 640 kilométer, de manapság legalább ennyire fontos, hogy LED-világítást kap a hűtőmaszkja.

Ez is érdekelhet:

Szinte a teljes kínálatát villamosította a Fiat és a Jeep

Újabb modellek kapták meg a hibrid hajtást, amit a dízelnél is takarékosabbnak ígérnek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában