Nagyon úgy tűnik, hogy a jövőben csak olyan autó lehet majd ötcsillagos biztonságú, amiben nem tesznek ki fontos funkciókat az érintőképernyőre, a menüben böngészés ugyanis veszélyesen elterelheti a vezető figyelmét – erre végre az Euro NCAP-nál is rájöttek.

Az Euro NCAP nevét a független töréstesztekről ismerheted, és a nemzetközi szervezet az utóbbi időben évről évre szigorítja a feltételeit, hogy ne lehessen olyan könnyen megszerezni az ötcsillagos minősítést. Sokáig csak az autók törésbiztonsága számított, de a töréstesztek után újabban a vezetéstámogató funkciókat is vizsgálják, és ma már nem lehet ötcsillagos egy autó, ha nincsenek benne ezek a többnyire hasznos asszisztensek.

Hol vannak azok az idők, amikor még a törésteszten múlt a csillagok száma? A Rover 100 mondjuk ezért a produkcióért már 1997-ben is csak egy csillagot kapott
Ma már nem elég jól törnie egy új autónak, a vezetéstámogató rendszereket is vizsgálja az Euro NCAP

Hamarosan tovább bővülhet az Euro NCAP kritériumainak sora, derült ki az Auto Expressben olvasható interjúból. Richard Schram, a szervezet műszaki igazgatója elmondta:

rá kell venniük az autógyártókat arra, hogy az olyan fontos funkciókat, mint az ablaktörlő, az irányjelző és a vészvillogó, továbbra is egyszerűen elérhető, könnyen kezelhető fizikai kapcsolókra tegyék, nem pedig az odafigyelést igénylő érintőképernyőre vagy érintőgombokra.

Sávban tart, automatikusan fékez, figyeli a táblákat és a holtteret, és még a vezetőt is az új autók asszisztensrendszere. Szükség is van rá, miközben a sofőr az érintőképernyővel bíbelődik
Persze az újabb autókban jócskán megnőtt a funkciók száma, és elképzelhetetlen, hogy mindegyiknek külön kapcsolója legyen.

A dizájnerek ezzel párhuzamosan a letisztult stílusú műszerfalakat részesítik előnyben, ezért a legtöbb új autóban az érintőképernyők vették át a hatalmat: egy a kormánykerék mögött a műszereknek, egy pedig középen minden más funkciónak. Hogy ezeken kívül hány fizikai gomb marad, az már csak az autógyártón múlik.

A Tesla az elsők közt kezdte száműzni a hagyományos kapcsolókat, amit csak lehetett, az érintőképernyőre költöztetett
Hangulatvilágítás, masszázsfunkció, hangvezérlés, annyi új funkció jött az autókba, hogy nem lehet mindnek saját kapcsolója. De a legfontosabbaknak legyen!

Mindent a képernyőre? Mindent azért ne!

Sokszor az autógyártók túlzásba viszik az egyszerűsítést, amikor már a klímaberendezést is csak az érintőképernyőn lehet állítani, de szerencsére az is előfordul, hogy a vásárlói visszajelzéseket figyelembe véve egy páran visszafordulnak: a Volkswagen például nemrégiben elvetette a kormánykeréken lévő érintőgombokat, a Škoda pedig a Superbbel visszatér a klímaberendezés hagyományos kezelőfelületéhez.

Jó példák is akadnak, a Volkswagen például belátta, hogy nem jó ötlet érintőgombokat tenni a kormánykerékre, és visszatér a hagyományos kapcsolókhoz
Belátták, hogy nem a legjobb a klímát is az érintőképernyőről kezelni, ezért maradnak a forgókapcsolók az új Kodiaqban és Superbben

Nem elsősorban ezekre az esetekre gondoltak az Euro NCAP-nál, hanem azokra a gyártókra, amelyek még a legfontosabb funkciókat is elrejtik. A Tesla például a kormánykerék érintőgombjaira tette az irányjelzőt és az ablaktörlőt a megújult Model 3-ban, amivel egyszerűsíteni akartak, de csak körülményesebb lett a kezelése.

A jövőben csak azok az autók lehetnek tehát ötcsillagosak, ahol ezeket a funkciókat a hagyományos módon lehet majd elérni.
Nem kaphat majd öt csillagot az autó, amiben még az irányjelző is a kormánykerék érintőgombján van, mint a Teslában

Mindezek után kíváncsian várjuk, mire jutnak az Euro NCAP-nál, és örülnénk neki, ha az olyan gyakran használt funkciókat, mint a klímaberendezés vagy az ülésfűtés sem csak az érintőképernyő adott menüjéből lehetne kezelni menet közben.

Ez is érdekelhet:

Kitart a kapcsolók mellett a Škoda két új csúcsmodellje

A Superb és a Kodiaq következő generációjában még nem veszi át teljesen az uralmat az érintőképernyő.

A Volkswagen visszatérne az érintőgombokról a hagyományos kapcsolókra

Belátták a Volkswagennél, hogy az érintőgombos kormánykerék nem volt jó megoldás.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
35% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
65% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés