Egyik sem Max Verstappen.

Az elmúlt időszakban olyan pletyka látott napvilágot, miszerint Sebastian Vettel szerződése 2020-as lejárta előtt, már idén leléphet a Forma–1-ből. A felröppent hírt természetesen maga a négyszeres világbajnok cáfolta, illetve a Ferrari is kijelentette, hogy nincs oka változtatni a pilótafelálláson és jövőre is marad minden úgy, ahogy most van.

Ugyanakkor az ausztrál AutoAction szerint a maranellóiaknak van egy titkos kívánságlistája, amelyen két versenyző is szerepel, mint lehetséges Vettel-utód, de egyik sem Max Verstappen (igaz, ő nem is lehet Ferrari-pilóta):

  • Valtteri Bottas (szerződése 2019-ig szól plusz egy éves opcióval, amit egyelőre a Mercedes még nem élesített, erre június 30-ig van lehetősége).
  • Daniel Ricciardo (kontraktusa 2020-ig köti a Renault-hoz, de van benne egy záradék, amely lehetővé teszi, hogy 2019-ben lelépjen, ha hívja a Ferrari vagy a Mercedes)

Jelenleg az a legvalószínűbb, hogy

  • Vettel nem köszön el a Ferraritól és a sportágtól a szezon végén,
  • a Mercedes hosszabbítani fog Bottasszal, míg
  • Ricciardo marad a Renault-nál, mert a legjobb esetben is csak a Red Bullhoz mehetne vissza Pierre Gasly helyére, de nem fog, mert Max Verstappen mellet legalább annyira lenne másodhegedűs szerepben, mint ha a Mercedeshez igazolna Lewis Hamilton mellé.

Eközben az is kiderült, hogy

Verstappen győzelmével lemondhat a Mercedes és a Ferrari üléséről is

Most már muszáj lesz kitöltenie a szerződését 2020-ig.

(Forrás: AutoAction, Vezess, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így rendezték át az Enzo Ferrari múzeumot

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés