Még az idén bemutatkozik a Maserati következő modellje, egy kisebb méretű szabadidő-autó, amiről megmutatták az első képeket – igaz, nem sokat látni rajtuk.

A Maserati már az alapításának 106-odik évfordulójára készített videóban bejelentette, hogy idén az egyik új modellje a Grecale lesz.

A fantasztikus hangulatú klipben az újdonság sziluettjét is felvillantották, most pedig újabb képeket közöltek az autóról, amiket elsőként a Maserati vezető formatervezője oszthatott meg a közösségi médiában.

Sajnos nem sok látszik a fotókon, az álcázott autóról a modenai gyár környékén készült képek ugyanis – vélhetően szándékosan – elmosódtak.

De az még ebből is kiderül, hogy egy újabb szabadidő-autóról van szó, a Maserati Levante kisebb testvéréről, ami a hírek szerint az Alfa Romeo Stelvio padlólemezére épülne, és ahhoz hasonló lenne a mérete is.

A Ghibli után a Grecale is hibrid rendszert kaphat, ennél többet azonban csak a bemutatóján tudhatunk meg róla, amire még az idén sort kerítenek. Szentségtörésnek tűnhet, de a Porsche Macan és Cayenne példája jól mutatja: népszerű szabadidő-autókra van szükség ahhoz, hogy egy sportautó-gyártó fennmaradjon, és őrizhesse a hagyományait.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés