A Bugatti újabban nagy erőkkel színesíti a kínálatát, de a Divo és a Centodieci is a Chiron újabb átiratának számít. A márkánál nem is olyan régen teljesen különböző modelleken is dolgoztak, most ezeket a prototípusokat mutatták meg.

A fiókban maradt tervek közül elsőként megmutatott Veyron Barchetta még 2008-ban készült. Bár külsőre nem hasonlít a Veyron formájára, inkább már a Chiron stílusát vetíti előre, a tető nélküli barchetta alaposan megelőzte volna a korát, hiszen hasonló kétüléseseket csak mostanában mutatott be az Aston Martin, a Ferrari és a McLaren.

Az Atlantic Concept már nem maradt meg a tervezőasztalon, valódi prototípus is készült belőle,

amit 2015-ben mutattak volna be a Pebble Beach-i Concours d’Elegance-on. A formáját Ettore és fia, Jean Bugatti mesterműve, az 1936-ban megjelent Type 57 Atlantic inspirálta, és ha valóra vált volna, akkor a Chiron alá érkezett volna a kínálatba.

A kétüléses Atlantic még egy látványosan nyíló csomagtartót is kapott, és roadster változatot is terveztek belőle.

A Bugatti biturbó V8-as motorral és tisztán elektromos hajtású változatban képzelte el az Atlanticot, aminek a sorsát a dízelbotrány pecsételte meg. Az elektromos hajtáslánc fejlesztése a Porschénél folytatódott, ennek eredménye lett a Taycan.

A harmadik koncepció a Rembrandt, ami a Chiron fölé érkezett volna a kínálatba.

A Bugatti szuperautójával ellentétben a 8 literes W16-os motorját az orrában hordta, a megfelelő hűtés érdekében részben fedetlenül, amitől egészen különleges arányai lettek. Ha a Rembrandtból nem is lett valóság, az egy példányban készült La Voiture Noire vitte tovább az ötletét.

Ez is érdekelhet:

A Bugatti egy képre állította a szuperautó-kínálatát

11,5 milliárd forint sorakozott fel a fotón.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A New York-i rendőrség rommá zúzza a lefoglalt robogókat

Gyönyörű sportkupéval mutatja meg az Alpina jövőjét a BMW

Gombnyomásra kitáruló ajtókkal jön az új Audi Q9

A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.