A spanyol pilóta azonban tagadja.

A hét közepén robbant a bomba, hogy a McLaren kirúgta csapatfőnökét, Éric Boulliert. Zak Brown ügyvezető a bejelentéssel együtt azt is elárulta, hogy jelentős átszervezés lesz a jövőben az istállónál. Többek között ennek köszönhetően kapta meg a volt Indycar-bajnok és Indy 500-győztes Gil De Ferran  az újonnan kreált sportigazgatói pozíciót, míg a pályán zajló munka technikai oldaláért felelős első embere Andrea Stella lett.

Csakhogy! Előbbi Fernando Alonso Indy 500-as tanácsadója, míg Stella a spanyol korábbi versenymérnöke. Ebből pedig egyenesen jött is a spekuláció, miszerint a személycserékhez magának Alonsónak is erősen köze lehet, ezt azonba a pilóta cáfolja:

„Nem konzultáltunk erről. Úgy informáltak a változásokról és az összes új lehetőségről, ahogyan Stoffelt is. (...) Ha Zak úgy gondolja, hogy más embereknek is új szerepkör kellene a csapatnál, az azért lesz, mert úgy véli, ez a helyes lépés. (...) Mi csak vezetjük az autókat.”

Ennek kicsit ellentmond Brown, aki korábbi nyilatkozatában arról beszél, hogy egyeztetett a dologról Alonsóval és azért, mert a spanyol tapasztalata sokat számít.

Az inkább elképzelhető, hogy a McLaren ezzel a kétszeres világbajnoknak akart kedvezni egy kicsit:

Fernando Alonso világos üzentet küldött a McLarennek

A kétszeres világbajnok spanyol nyíltan beszélt a jövőjéről.

(Fotó: Formula.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
50% Igen, de csalódás volt.
13% Még nem, de megnézem.
25% Szerintem ez most nekem kimarad.