Senki nem látta jönni, hogy Fernando Alonso az Aston Martinhoz igazol, még a saját csapata sem.

A hét legelején bombameglepetésként szolgált, hogy az Aston Martin bejelentette, hogy jövőre Fernando Alonso veszi át az idény végén távozó Sebastian Vettel helyét. A hír a spanyol csapatát, az Alpine-t (is) igencsak meglepte. A francia istálló csapatfőnöke, Otmar Szafnauer például csak akkor hallott a kétszeres világbajnok távozásáról, amikor hivatalosan bejelentették, hogy az Astonhoz igazol.

Szafnauer szerint mindez azért is volt meglepő, mert Alonso új szerződését szinte már véglegesítették, és mert a Magyar Nagydíj versenyhétvégéjén, azaz néhány nappal a nagy bejelentését megelőzően a 41 éves pilóta még a maradásáról biztosította őt és a csapatát:

„Az első hivatalos információ akkor jutott el hozzám, amikor megjelent erről a sajtóközlemény. Pedig korábban direkt rákérdeztem nála erre, de akkor azt válaszolta, hogy »Nem, nem, semmit sem írtam alá.« Szóval kissé meglepődtem.”

Miért döntött a csapatváltás mellett Alonso? Sajtóhírek szerint az Alpine mindössze 1+1 éves szerződést kínált a spanyolnak, míg az Aston Martin több évre szóló fix kontraktust rakott le az asztalára, ami sokkal inkább elnyerte a spanyol tetszését, hiszen ez hosszabb időre biztosította be a helyét az F1-ben.

Az Alpine közben megtalálta Alonso utódját, a csapat saját nevelésű pilótája, tartalék- és tesztpilótája, az F3-as és F2-es bajnok Oscar Piastri személyében, akit már be is jelentett, ám ezzel csak az a probléma, hogy a 21 éves ausztrál nem akar a francia istállónál versenyezni:

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Lewis Hamilton megnevezte legkeményebb ellenfelét

Nem Sebastian Vettel és nem is Max Verstappen nevét mondta, ugyanakkor a választása így sem meglepő.

Rendesen büntet, ahogy az F1-pilóták kinéznének, ha kamionsofőrök lennének

Ezekben a képekben aztán nincsen köszönet. Sergio Pérez például inkább hasonlít egy drogkartell fejére.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.