Erre mondják, hogy bombameglepetés.

A Magyar Nagydíj versenyhétvégéjén jelentette be Sebastian Vettel, hogy az idény végén befejezi Forma–1-es pályafutását – a német 16 idény után, négy világbajnoki címmel a zsebében vonul vissza.

A hungaroringi futamot követően pedig már az is kiderült, ki lesz Vettel utódja az Aston Martinnál: Fernando Alonso, azaz világbajnok vált világbajnokot egy többéves szerződés keretében.

A hír igazi bombameglepetés, és ezzel az is szinte biztossá vált az Alpine-nál, hogy a csapat saját nevelésű pilótája, tartalék- és tesztpilótája, az F3-as és F2-es bajnok Oscar Piastri lesz a csapat egyik versenyzője a következő idényben.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Rendesen büntet, ahogy az F1-pilóták kinéznének, ha kamionsofőrök lennének

Ezekben a képekben aztán nincsen köszönet. Sergio Pérez például inkább hasonlít egy drogkartell fejére.

Verstappen: Kidobhattuk az ablakon a stratégiánkat

Eredetileg Verstappen is kemény gumikkal kezdte volna a Magyar Nagydíjat, de az utolsó pillanatban váltott.

Nagyobb bajt is talált a Ferrari, mint hogy elrontotta Leclerc versenyét

Benézte Leclerc versenyét a Ferrari a kemény gumikkal, de a csapatfőnök talált magyarázatot a rossz döntésre, és azt is elmondta, hogy nem ez a legnagyobb gond.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.