Biztosan hallottad már azt a mondást, hogy az autóversenyzés a második darab legyártása után született meg. Túlzásnak hangozhat, de nem áll ez olyan messze a valóságtól, hiszen például a francia Tour de France autóversenyt először az Automobile Club de France irányítása alatt rendezték meg 1899-ben. Július 16-tól egészen 24-éig tartott a hét szakaszra osztott verseny, melyen összesen negyvenkilenc autó indult el, de csak huszonegy ért célba. Az első helyen az autóversenyzés francia úttörőjének tartott René de Knyff futott be egy Panhard et Levassorral.

1945-ban ért véget a második világháború, hat évvel később pedig újra rendeztek Tour de France futamot. Az eseményt ezúttal hat szakaszra osztották, a versenyzőknek pedig több mint 5200 kilométert kellett leküzdeniük, köztük a Nizza környéki La Turbie hegyi felfutót is. Pierre Boncompagni és Alfred Barraquet navigátor egy Luigi Chinettitől bérelt Ferrari 212 Exporttal futott be az első helyen.

1951-től egészen 1962-ig a Scuderia Ferrari nyolcszor nyert a Tour de France versenyeken, különösen sikeres volt a Olivier Gendebien és Lucien Bianchi duó, akik zsinórban háromszor nyerték meg, többek között éppen azzal a Ferrari 250 GTO-val, ami előtt én is térdre rogytam a Concorso d'Eleganzán.

Kizárólag a győztesek autó vehették fel a Tour de France nevet, így ez a Ferrari 250 GT Berlinetta is büszkén viseli.

Valójában Ferrari 250 GT Berlinetta Competizione a hivatalos neve, de a világ egyik legrégebbi autóversenyének nevét, ahol annyi diadalt arattak Enzo Ferrari gépei, szóval ezt igazán tudja viselni még rajtszámok és kopott fényezés nélkül is. Ennek az autónak különböző változatai számtalan versenyen bizonyítottak már, ezt a konkrét példányt pedig leginkább hegyi felfutókon vetették be.

Elegáns pezsgőarany fényezést visel és nyeregbarna bőrbelsőt, de az 1959. május 23-án kiadott dokumentumok szerint az autó karosszériája eredetileg piros volt, az utastere pedig bézs kárpitozású. Első tulajdonosa az olaszországi Bordigherában élő Luigi Taramazzo volt, aki 5,5 millió lírát csengetett ki érte. Sokáig nem tétlenkedett, már a következő hónapban nevezett vele egy monzai versenyre, ahol kilencedik lett. Júliusban a Garessio és Colle San Bernado közötti hegyi felfutón Taramazzo a 250 TdF-fel.

Egyetlen évet sem töltött az autó Luigi Taramazzónál, máris túladott rajta, a jelenlegi színösszeállítását már a genfi Gérard Spineditől kapta. A svájci sem kímélte a technikát, folyamatosan járta a hegyi versenyeket a Ferrarival, ami aztán csak 1960. február 26-án kapta meg az olasz váltó GE 34675-ös rendszámot. 1960 szeptemberében végre eljutott a Tour de Francera is, melyről a nevét kapta, majd a Mille Miglián álltak rajthoz vele.

1961-ben megint új tulajdonosa lett a Ferrari 250 TdF-nek, ezúttal a fekete fényezés passzolt az úr ízléséhez, de ez szinte mindegy is, mert a következő gazdája ismét a pirosat preferálta. A hegyi levegő valószínűleg fitten tartotta a 280 lóerős Colombo V12-est, mert még ebből a korszakból is számtalan kép maradt fent, hogy különböző hajtűkanyarokból emeli ki az orrát a Ferrari. Mivel ekkoriban még a Ferrarinál úgy gondolták, hogy a teljesen szinkronizált négyfokozatú kézi váltó remek ötlet, de a tárcsafékre nincs szükség, ezért négy, hatalmas dobfék van a 250 TdF fűzött kerekei mögött.

1976-ban vette meg Plinio Haas, aki közel negyven éven át, egészen haláláig hajtotta a Ferrarit.

Haas rajongott az autóért és nem tartotta hét lakat alatt, hanem különböző veterános eseményeken mutatta meg és versenyzett a 250-essel, de akkora lendülettel, hogy a legtöbb ilyen esemény végén a dobogón állt. 2016-ban átfogó restauráláson esett át, ekkor kapta vissza eredeti motorját és az arany fényezést a gesztenyebarna bőrbelsővel.

Egyetlen szellőzőnyílásával és fedetlen fényszóróival ez is egy kicsit különbözik a többi 250 TdF-től, hiszen nem készült két egyforma autó Scaglietti műhelyében. Ez itt a hetvenhetedik, és egyben az utolsó hosszú tengelytávú, melynek értéke mostanra a hétmillió eurót súrolja.

Ez is érdekelhet: