A hatvanas évek egyik legszebb túrakocsija a Ferrari 330 GTC, amiből alig hatszáz példány készült, de köztük csak egy olyan, aminek Zagato tervezte a karosszériáját. A targatetős példány kitűnő állapotban kerül árverésre.

Pininfarina álmodta meg a hatvanas évek legszebb Ferrari-túrakocsijának formáját. 1966-ban a genfi autószalonon leplezték le a 330 GTC kupét, amiről azt tartották, annyira kényelmes és csendes, hogy az első olyan Ferrari, amiben rádiót lehet hallgatni. A képeken látható példány 1967-ben került az Egyesült Államokba első, michigani tulajdonosához, és akkor még úgy nézett ki, mint a többi 330 GTC az összesen elkészült hatszáz közül.

Az autót néhány év után eladták, és a második, massachusettsi tulajdonosa 1972-ben összetörte, ekkor visszavitte az amerikai importőrhöz javításra. Luigi Chinetti pedig meglátta benne a lehetőséget,

a Carrozzeria Zagato műhelyébe küldte Olaszországba, hogy teljesen új karosszériát építsenek neki.

A hetvenes évek stílusában éles, karakteres vonalvezetésű lett a 330 GTC, amit ebben a formában állítottak ki 1974-ben a genfi szalonon.

A tulajdonosa visszakapta, és a kilencvenes évekig megtartotta az autót, amit ekkor már értékes veteránként tartottak számon.

1996-ban felvonult a Pebble Beach Concours d’Elegance-on, egy évtizeddel később a Concorso d’Eleganza Villa d’Este vendége volt. A jelenlegi tulaja egy német gyűjtő, aki tíz évvel ezelőtt vette, és most megválna tőle. Igazi ritkaság, hiszen Zagato alig tucatnyi Ferrarit tervezett, erre az RM Sotheby’s májusi aukcióján lehet licitálni.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
15% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés