Százhuszonegy darab Ferrari Daytona Spider készült, melyek közül is kitűnik elegáns arany színével és bézs utasterével a nyolcvankettedik autó.

Hivatalosan nem is Daytona ennek a modellnek a neve, ez csupán a Ferrari versenyen aratott győzelme után ragadt rá az autóra, melyet valójában Ferrari 365 GTS/4 Spidernek hívnak. Fénykorában ezzel az autóval bizonyította be a Ferrari, hogy egy orrmotoros autó még mindig képes felvenni a versenyt a középmotoros Lamborghini Miurával. Kupé karosszériából közel 1300 darab készült, a nyitható vászontetős Daytona Spider ennél sokkal ritkább.

1967-ben a dobogó mindhárom fokán a Ferrari pilótái álltak a Daytonában rendezett 24 órás futam után, aminek hatása olyan sokáig tartott, hogy a következő évben, a Párizsi Autószalonon bemutatott 365-ösre egyszerűen ráragadt a név. Ez volt a következő V12-es Ferrari a 275 GTB után, mely után beköszöntött a középmotoros 365 GT4 Berlinetta Boxer.
Mintha a végtelenbe nyúlna a vezető előtt a Daytona gépházteteje, az ülések pedig éppen a hátsó tengely előtt vannak. A 365 GTS/4 hosszú ideig az utolsó klasszikus, orrmotoros kabriója volt a Ferrarinak, melyet a korábban használt kerek lámpák helyett plexi mögé helyezett fényszórókkal készítettek, aztán az amerikai előírások miatt váltottak bukólámpára.
1973 augusztusában adták át a Nocciola Metallizzato fényezésű és Pelle Beige bőrkárpitos 365 GTS/4-et, melyet az Ohio állambeli utakon használt Robert Lindner. Első tulajdonosa igazán elégedett volt az autóval, csak 1991-ben vált meg tőle, addig pedig nagyjából 66 ezer kilométert tekert bele a csodás Daytona Spiderbe.
Egyetlen hosszanti elem osztja ketté az ülést, a mintázatában pedig a lyukacsos és a sima bőr elemek váltják egymást. Ez a varrás a mai napig minden Ferrarihoz elérhető Daytona néven. Az autó állapota lehetetlenül tökéletes, melyet egy alapos felújításnak köszönhet, ekkor kapta vissza az eredeti színkombinációt is.
Tombolt a versenyszellem a mérnökökben, hogy megmutassák a Lamborghininek, ezért a Daytona 5,5 másodperc alatt gyorsul 100-ra, végsebessége pedig 280 km/óra, szóval egy kicsit túlszárnyalja a Miurát. A 4,4 literes, 60 fokos hengerszögű Colombo V12-es kenése szárazkarteres, és több mint 350 lóerős teljesítményét 7500-as fordulaton adja le, a maximális nyomatéka pedig 430 Nm.
Fűzött küllős Borrani felniken gurul az arany Daytona, melynek szárnyas anyáján ott díszeleg az ágaskodó lovacska. A 365-ös transaxle elrendezésű, tehát az ötfokozatú kézi váltó egysége a hátsó tengelynél található, így jobb a sportautó egyensúlya. Mind a négy kerék mögött független felfüggesztés és tárcsafék van.
Formaterve a Pininfarinánál készült, de a karosszéria már a legtöbb Ferrarihoz hasonlóan a Scaglietti műhelyében. Az arany Daytona Spider mindig ritkaság volt, mostanra pedig csak befektetők és tehetős gyűjtők engedhetik meg maguknak a 2,65 millió eurós veteránt.

Ez is érdekelhet:

A Miami Vice hamis Ferrari Daytona Spiderének története

Don Johnsonnak nem jutott valódi, nyitható tetős Daytona.

Gyönyörű ínyencség a piros Ferrari Daytona Spider

1973 márciusában készült el a nyolcvankilencedik Ferrari Daytona Spider, melyet aztán azonnal Amerikába szállítottak.

Elragadó és páratlan ritkaság a Ferrari Daytona első prototípusa

Megmenekült a bontás elől, most millió dolláros ritkaság ez a Ferrari prototípus.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
35% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
65% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés