Nagyszerű karakterek álltak az autózás csúcsán a 90-es években, hiszen ott volt a luxuslimuzinok állócsillaga, a Mercedes S-osztály, melynek remek ellenpontja volt a sportos 7-es BMW, majd megérkezett a játékba az alumínium karosszériás Audi A8-as. Ekkorra a Rolls-Royce és a Bentley is csak ódon szekrények voltak a német trióhoz képest, de a tökéletesre csiszolt Lexus LS azért megmutatta, hogy van mitől félni. A Ferrari 456 GT viszont mindennek a teteje.

Ebben az autóban benne van minden, amitől egy luxusautó élvezhető, hiszen négy ember utazhat benne kényelmesen, a finom bőrbe varrott ülésekben, és ott van a Ferrari tradíciója, hogy Enzo Ferrari a versenyautók mellett pont ezeket a gran turismókat szerette igazán. Kellően modern, de még kellemesen analóg autó a 456 GT, amiben a biztonságról valójában nem a légzsáknak és a gyűrődési zónáknak, de még véletlenül sem vezetéstámogató rendszerek hosszú sorának kell gondoskodnia, hanem a vezetőnek.

Már lehetett automata váltóval is kapni, de a három pedállal, a hatfokozatú kézi váltóval az igazi. Középen ott a nyitott kulissza, melybe vékonyka fém pálcát szúrtak, a rideg gombja bőrkesztyűs kezet kíván. Felette ott sorakoznak a kiegészítő műszerek, mert egy autóban a sebességen és a fordulatszámon túl illik figyelni többek között az olajnyomásra és az olajhőmérsékletre is. A rádiót és a klímakonzolt a könyöklő elé tették, mert kéz alatt kell lennie, de valójában lényegtelen mind.

Pohártartó és ajtózseb pedig nincs, mert a világosszürke bőrt meg kell tisztelni, nincs evés és ivás a Ferrariban.

1992-ben kezdődött meg a 456 gyártása, melyből tizenegy év alatt összesen 3289 példány készült, így tényleg csak a 60-as évek Ferrari modelljeihez képest számít tömegterméknek, de a modern időben ez ritkasággá emeli. Acél vázszerkezetre különleges eljárással rögzítették a kompozit és alumínium karosszériaelemeket a Pininfarinánál, majd 1996-tól a Ferrari vette át a 456-os karosszériájának gyártását.

Hatvanöt fokos hengerszögű, 5,5 literes, V12-es szívó benzinmotorja csak az első tengely mögött kezdődik, ezért olyan hosszú az orra. 442 lóerejét 6250-es fordulaton adja le, maximális nyomatéka pedig 550 Nm 4500-nál. 5 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 300 km/óra feletti a 456 GT végsebessége, amivel a korszak egyik leggyorsabb gépe.

Lorenzo Ramaciotti irányítása alatt a Pininfarina stúdiónál dolgozó Pietro Camardella rajzolta a 456-os formáját.

Arányai klasszikus utazókupét idéznek a hosszú orral és az ék alakú kiállással, amiben ott a dinamizmus és a nagy üvegfelületek, hogy világos legyen az utastér. Nagyon jól állnak neki az egyszerű ötküllős, 17 colos felnik és a Blu Tour de France fényezés. Szépen egyensúlyozik két korszak határán a karosszériába simuló, de jól kivehető lökhárítókkal, valamint az egybeolvadt, de alapvetően kerek hátsó lámpákkal, és ott a menő bukólámpa is.

Imádom ezt a színkombinációt, ahogyan a Ferrari 456 GT-t is, így az én szememben ez maga a 70 ezer kilométert futott álomautó. Bármelyik tavaszi napon szívesen gurulnék el vele a Dunakanyar akármelyik kanyargós útjára.

Ez is érdekelhet: