A Fiat idén mutatta be az új 600-ast, ami egy elektromos hajtású crossover lett, és ebből az alkalomból érdemes visszaemlékezni az első hatszázasra, Dante Giacosa remekművére, ami csaknem hetven éve vált az olaszok stílusos népautójává.
A második világháború után a Fiat akkori vezére, Vittorio Valletta feladata volt, hogy autót adjon az olaszoknak. Az ország még éppen csak elkezdett kilábalni a háború okozta gazdasági válságból, és óriási szükségük volt egy praktikus, megfizethető autóra. Valletta azt a parancsot adta a tervezőknek, hogy az új modell az olasz családok igényeinek megfelelve legyen négyüléses, képes legyen elérni a 85 km/órás sebességet, hogy az egyre fejlődő olasz úthálózaton is elboldoguljon, és mindezt olyan áron, hogy egy középosztálybeli család is meg tudja fizetni.
Nem egyszerű feladat, de nem is akárkire bízta, hiszen a Fiat műszaki részlegét akkoriban Dante Giacosa vezette, akinek a nevéhez a háború előtti 500-as, azaz a Topolino tervezése fűződik. Giacosa és csapata azonnal munkához látott, és több prototípust is építettek az ötvenes években. Gyorsan kiderült, hogy
ha négy embert szeretnének elhelyezni a három méternél nem sokkal hosszabb autóban, akkor a motort és a hajtást is hátra kell építeni,
akárcsak a korabeli népautókban, a Renault 4CV-ben és a Volkswagen Bogárban.
A hátulra épített motornak köszönhetően bámulatosan tágas és jó térkihasználású lehetett az autó,
de az építésmód nem járt minden hátrány nélkül, ugyanis a súlypont túlságosan hátra került, ami a vezethetőséget is befolyásolta. A teszteken a kelleténél jobban elkönnyült a prototípusok orra, ezért Giacosa és csapata sokat dolgozott a kormányzáson és mindenekelőtt a hátsó felfüggesztésen, hogy az elvárások szerint vezethető legyen az autó. Mind a négy kerékhez hidraulikus dobfék került, az útfekvést hátul csavarrugós futómű garantálta.
A kisautó motorja eredetileg kéthengeres lett volna, de az csak Giacosa későbbi munkáján, az 1957-ben bemutatott, és hamarosan legendává vált 500-ason vált valóra. A Fiat első önhordó karosszériás autójának ezért egy négyhengeres, vízhűtéses motort szereltek a hátuljába.
633 köbcentis motorja, amiről a nevét is kapta, kezdetben 21,5 lóerős teljesítményre volt képes,
ezt később új karburátor beépítésével 24,5 lóerőre növelték. A hűtőventilátort is hátulra építették be, ami kockázatos, de végül hatásos megoldásnak bizonyult.
1955. március 9-én mutatkozott be a Fiat 600 a genfi autószalonon, és a hazájában azonnal óriási siker lett.
590 ezer lírába került, ami egy munkás 13 havi átlagos bérének számított: nem kevés, de nem is elérhetetlen az emberek többsége számára, ezzel valóra válhatott az álmuk, és saját autót vehettek. A gyártása a Torinó melletti Mirafioriban indult, abban a gyárban, amit még Mussolini nyitott meg 1939-ben, és ahonnan hamarosan napi ezer példány gördült ki. 1961-ben már az egymilliomodik legyártott példányt ünnepelték.
A 600-as jobban sikerült, mint a Fiat remélni merte. A 895 kilogrammos tömege végül jelentősen több lett a célként kitűzött 450-nél, de négyen tényleg elfértek benne, az olaszok találékonyságával alkalmanként még öten is, és a tervezettnél is nagyobb, 95 km/órás sebességre volt képes.
Az olasz utak kezdtek megtelni a 600-asokkal, és egy ideig népszerűbb volt a kisebb testvérénél,
a két évvel később bemutatott 500-asnál is, az ugyanis sokkal szűkösebb és spártaibb volt, és ehhez képest nem került annyival kevesebbe.
Az évek során folyamatosan fejlődött az autó: 1960-ban jelent meg a 600D változata, aminél 767 köbcentire növelték a motor hengerűrtartalmát, és 29 lóerőre a teljesítményét, ezzel már 110 km/órával száguldhatott a Fiat kisautója. Megjelent a vászontetős változat, a hátrafelé nyíló ajtókat a modernebb előrefelé nyílókra cserélték.
A legkülönlegesebb változata kétségkívül az 1956-ban bemutatott 600 Multipla volt, minden egyterű őse,
ami szintén Dante Giacosa zsenialitását dicséri, és amiben 3,54 méteres hosszához képest hat ülés kapott helyet.
A 600-as népszerűségét az sem mérsékelte, hogy 1964-ben megjelent a nagyobb és modernebb 850-es,
aminek tervezésekor költségtakarékossági okokból sok alkatrészt és megoldást felhasználtak az elődjéből, majd évekig együtt maradtak gyártásban. 1969-ben készült el az utolsó 600-as a torinói gyárban, ahonnan összesen 2,7 millió példány került ki. A Fiat licence alapján azonban gyártották Spanyolországban Seat 600 és 800-ként, Jugoszláviában Zastava 600 és 750-ként, de még Németországban, Argentinában és Chilében is, ezért világszerte több mint 4,9 millió példány került belőle az utakra.
600, azaz Seicento
A 600-as típusjelzés, ha csak rövid időre is, de már a kétezres években visszatért a Fiat kínálatába. A klasszikus 500-as utódja volt a 126-os Fiat, amit mi Kispolszkiként ismerünk, ezt követte a Cinquecento, ami ötszázat jelent olaszul, majd a minden téren fejlettebb Seicento, azaz a hatszázas. A Fiat a gyártás utolsó éveiben, 2005-től egyszerűen 600-asnak hívta ezt az autót, majd miután 2007 óta óriási sikerrel kínálja a retró stílusú 500-ast, idén a 600-ast is visszahozza a kínálatba az ikonikus kisautó nagyobb, ötajtós crossover testvéreként.
Ez is érdekelhet: