Végtelenül aranyos és végtelenül egyszerű a Fiat Topolino elektromos apróság.

Három kattintással elérhető mopedautó a Fiat Topolino és tengerpartra optimalizált változata, a Topolino Dolcevita. A Stellantis legolcsóbb villanyautója egyértelműen alacsony tempójú és közeli célpontokra tartó közlekedésre lett kitalálva, melyet a törvényi keretektől függően akár 14 éves kortól is vezethetnek.

Nem sok választási lehetőség van, mert a Topolino egyetlen változatban elérhető.

Nem lehet hozzá másik színt választani, sem másik belteret, de még a felnik közül sem lehet válogatni hosszasan, mert a Topolino kizárólag halvány pasztellzöld lehet, fehérrel feldobott fekete utastérrel és múltidéző kerekekkel. Ez azonban cseppet sem probléma, hiszen így is elképesztően cuki az egész. Egyértelműen az első Fiat 500-ast idézi a kerek fényszórós orra és a hátulja is, mely a kis bőrönddel együtt lesz igazán teljes.

Nagyon könnyű neki parkolóhelyet találni, hiszen a 2,5 méter hosszú kisautó szinte elfér a zsebben is, cserébe az utastere csak kétszemélyes és hagyományos csomagtere sincs, de 63 liternyi tárolóhely van a fedélzeten. Olyan kiegészítők elérhetőek a Topolinóhoz, mint az USB-s ventilátor vagy Bluetooth hangszóró. A tengerpartra szánt nyitott változathoz még strandtörölközőt és zuhanyt is lehet venni.

5,4 kWh kapacitású akkumulátorával egy töltéssel 75 kilométert képes megtenni.

Nyolc lóerős villanymotorja maximum 45 km/órás sebességgel képes szaladni a kevesebb, mint 500 kilogrammos Topolinóval. Nagyjából négy óra alatt töltődik fel az elektromos mopedautó, amihez a kábelt épp úgy kell kihúzni belőle, mint a porszívókból.

Műszaki alapjai elsőként a Citroën Amival mutatkoztak be, majd a Topolino előtt az Opel Rocks-e-vel. Mind közül azonban egyértelműen a Fiat a legstílusosabb törpe, különösen a króm tükrös, ajtók nélküli és vászontetős Dolcevita változat.

Ez is érdekelhet:

Elektromosan is izgalmas az Abarth 500e Turismo

Elektromos, mégis van kipufogóhangja.

Praktikus csodabogár – a Fiat Multipla-sztori

Lehetett szeretni vagy nem szeretni, de aki használta, imádja. Gondoltad volna, hogy már 25 éves?

Lanciának készült, népautó lett belőle – a Fiat Uno-sztori

Negyven éve a Kennedy űrközpontban mutatták be az Unót, ami a Fiat egyik legnépszerűbb és egyben legtöbb ideig gyártott autója lett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában