A Fiat és a Jeep is két további modelljéhez tette elérhetővé a hibrid hajtást, ezzel a két márka szinte a teljes kínálatát villamosította. Az új hibrid rendszer idővel felválthatja a hagyományos benzineseket.

Nagy lépésekben halad a villamosítás felé a Fiat, mostanra csaknem a teljes kínálata elérhető hibrid vagy elektromos hajtással. Az 500-ból a régebbi modell mild hibrid, az újabb modell elektromos változatban kapható, mild hibrid lehet a Panda is, most pedig az 500X és a Tipo is megjelent hibridként, méghozzá egy újonnan fejlesztett hajtáslánccal.

Az 500X Hybrid és Tipo Hybrid átmenetet jelent a mild hibrid és full hibrid megoldások között.

A benzinmotorja egy új 1,5 literes, turbós négyhengeres, ami 130 lóerős és 240 Nm a maximum nyomatéka, a széria hétfokozatú duplakuplungos váltóba pedig egy 20 lóerős és 55 Nm-re képes elektromotort építettek, az akkumulátor 0,8 kilowattórás.

A 48 voltos akkumulátorral és az apró villanymotorral az 500X és a Tipo is képes csak elektromotorral mozogni, ezért tulajdonképpen full hibridnek tekinthető. A Fiat szerint átlagosan 53 százalékban, míg

a városi utak 62 százalékán csak az elektromotort használja az autó,ezért a fogyasztása kedvezőbb még a dízelmotoros modellnél is.

Az 500X Hybrid átlagos fogyasztása 5,1 liter, a Tipo Hybrid pedig 4,7 litert fogyaszt száz kilométeren, míg az 1,6 literes Multijet dízelmotorral az értékek 5,4 és 5,0 ennél a két modellnél.

A Fiat tervei szerint az új hibridváltozat a hagyományos benzinmotoros, automata sebességváltós modelleket váltja fel a kínálatban.
Nem csak az 500X és a Tipo kapja meg az új hibridet, hiszen a Jeepnél a Renegade és a Compass kínálatában is megjelent,

mint a 190 és 240 lóerős plug-in hibridek olcsóbb alternatívája, és ez a hajtáslánc kerül a nemrég bemutatott Alfa Romeo Tonale alapmodelljébe is, ott 160 lóerős kivitelben is rendelhető lesz.

Ez is érdekelhet:

Végre itt a Tonale, az Alfa Romeo első hibrid autója

A hibrid Tonale vezeti az olasz márkát az elektromosított jövőbe.

Olasz autóval Olaszországba: háromezer kilométeres családi túra a Fiat Tipo Cross-szal

Nem baj, ha egy családi kocsi semmiben sem a legjobb, az is elég, ha mindenben elég jó. Pláne, ha még szép is és az ára sem elszállt. Mint a Fiat Tipo Cross.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Laurin és Klement ma ezzel utazna – Škoda Superb Combi L&K-teszt

Itt van a Tesla önvezető taxija

A világ legnagyobb autógyártója visszatér az F1-be

További cikkeink a témában