A Fiat első és egyetlen középmotoros sportautója kalandos körülmények között született. Az ékalakját Marcello Gandini tervezte, De Tomaso beperelte érte a Bertonét, gyártásba Gianni Agnelli hatására került, a vezethetősége után pedig zseb-Ferrarinak is nevezték.
A hatvanas évek végén a Fiatnál felmerült a 850 Spider utódjának kérdése. Az eredeti tervek szerint az 1969-ben bemutatott Fiat 128 alapjára orrmotoros-fronthajtású roadstert építettek volna, de a Bertone stúdiónak volt egy ennél jobb ötlete: egy középmotoros barchetta. A Fiat vezetősége nem volt elragadtatva az ötlettől, de Gianni Agnelli közbenjárására végül valóra vált és gyártásba kerülhetett a nevével is rendhagyó X1/9.
A Bertone stúdiónál dolgozó Marcello Gandini már 1968-ban papírra vetette az első terveket,
az új sportautóhoz az általa tervezett Miura adta az ötletet. A sorozatgyártásba szánt modellel egyidőben tervezte meg az Autobianchi A112 Runabout koncepciót, egy motorcsónakformájú, középmotoros barchettát, amit a ’69-es torinói autószalonon lepleztek le, és amelynek a formája a Lancia Stratos ékalakjához is ötletet adott.
A leendő 128 Spider számára Nuccio Bertone két prototípust épített, egy orrmotoros-fronthajtásút, ami a 124 Spiderre hasonlított, és egy középmotoros, hátsókerék-hajtásút, a majdani X1/9-et. A Fiatnál az előbbit részesítették előnyben, ezért azt mondták, hogy Bertone csak azt vigye a vezetőség elé. Szerencsére éppen akkor arra járt Gianni Agnelli, aki
meglátta a sarokban lévő középmotoros koncepciót, és elismerően dicsérte Bertone munkáját.
Az újdonságról tudomást szerzett Alejandro De Tomaso is, aki azt találta ki, hogy a tulajdonában lévő Ghia stúdióban dolgozó Tom Tjaardával terveztet egy megszólalásig hasonlító sportautót, és még a Fiat előtt bemutatja, hogy jogdíjat kérhessen a Bertone stúdiótól a formáért. A De Tomaso 1600 Spider meg is jelent ’71-ben a torinói szalonon, végül
egy magazinban megjelent kémfotó tisztázta, hogy a Bertone prototípusa már korábban elkészült.
Mit jelent az X1/9?
Az újdonság neve mégsem 128 Spider, hanem X1/9 lett, a Fiat ugyanis megtartotta a prototípusokhoz használt típusjelölést. A hatvanas évek közepén jelent meg az első, az X1/1, amiből végül a sorozatgyártásba kerülő 128-as készült, míg az X1/4-ből született a 127-es. Az X1/9 azért tartotta meg a prototípus nevét, mert a felépítésével kilógott a Fiat többi modellje közül.
1972-ben, a torinói autószalonon mutatta be a Fiat az X1/9-est, és a modern formája nagy feltűnést keltett.
A hetvenes évek stílusát tükröző ékalakja merészen eltért attól a 850 Spidertől, amit a Fiat korábban kínált. Mivel csak 880 kilogrammot nyomott, ezért a 128-asból származó 1,3 literes, 75 lóerős motorja is fürgén mozgatta, a tökéletes súlyelosztásával és vezetési élményével kiérdemelte a „mini Ferrari” becenevet.
A mérsékelt teljesítménye és a csak négyfokozatú sebességváltója sokaknál mégis kritikára adott okot,
Nuccio Bertone például a titkárnők autójának nevezte, ezért 1979-ben kijött a javított széria,
amit a Ritmóból származó 1,5 literes, 85 lóerős motorral és ötfokozatú váltóval szereltek, ezzel a végsebessége 170-ről 185 km/órára nőtt. A felépítése ennél sokkal erősebb motorral is megbirkózott volna, amit az Abarth által készített 200 lóerős prototípus mutatott meg.
1982-ben a Fiat levette a kínálatból, de a Bertone adott neki még egy esélyt, tovább gyártotta
és saját márkája alatt forgalmazta az X1/9-et, amihez használhatta a Fiat kereskedőhálózatát. Ekkor az európai változat is megkapta az amerikai modell nagyobb lökhárítóit és szélesebb abroncsait, jobb minőségű utasterét és kényelmesebb üléseit. 1989-ig több mint 160 ezer példányt gyártottak a különc roadsterből, ami a mai napig csodabogárnak számít.
Ez is érdekelhet: