Jean Todt szerint nem lehet egyik napról a másikra bevezetni.

Az FIA elnöke, Jean Todt véleménye szerint, ha a sportág megpróbálná bevezetni a zárt pilótafülkéket, meg kell győződnie arról, hogy biztonságosabb és használhatóbb.

Mióta Jules Bianchi végzetese balesetet szenvedett, az FIA sokkal nagyobb figyelmet szentel annak, hogy biztosítsa a pilóták biztonságát. A francia pilóta 2014-ben egy emelőautónak ütközött, és súlyos fejsérüléseket szenvedett, amiben végül elhunyt.

Az FIA biztonsági elnöke, Laurent Mekies jelenleg azt vizsgálja, hogy milyen opciók lennének a zárt pilótafülke bevezetésére, több alternatívát is megvizsgálnak, mielőtt egy kész tervvel állnának elő.

„Nem szeretnénk, hogy a Forma-1 veszítsen a varázsából. De a másik oldalon kötelességünk, hogy mindent megtegyünk, ami biztonságosabbá teszi azt” – nyilatkozta Todt.

„Össze kell ülnünk a mérnökökkel és kidolgozni egy tökéletes tervet. Azt kell hogy mondjam, eddig is nagy erőkkel dolgoztunk a biztonságon, és napi szinten foglalkozunk is vele. Azonban nem szabad elhamarkodottan dönteni a zárt fülkékről, mert azok is rejthetnek veszélyeket.”

2009-ben Felipe Massa fejére ütődött egy alkatrészdarab, ami betörte a sisakját, és komolyan megsérült a brazil pilóta feje, ekkor merült fel először a zárt fülke ötlete. Azonban még az FIA sincs teljesen meggyőződve arról, hogy jó ötlet, hiszen attól félnek, hogy a repülő alkatrészeket eltéríthetik a búrák, valamint hogy baleset esetén nehezebben férnének hozzá egy ájult pilótához.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

Range extenderes és tisztán elektromos is lehet a Leapmotor B10

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés