Mozgalmas évtizede volt Amerikának a 60-as évek, hiszen rögtön az elnökválasztáson két olyan ember csapott össze a washingtoni Fehér Ház ovális irodájáért, mint a republikánus Richard Nixon és a demokrata John F. Kennedy. Miután több mint háromszáz elektori szavazattal megnyerte a választásokat, Kennedy nyomban bele is állt a Szovjetunióba. Elkezdtek erősödni a különböző mozgalmak, második virágkorát élte a feminizmus, elmondta híres beszédét Martin Luther King és egyre többen látták csábítónak a hippik gondtalan életét. Mindeközben a Ford termékmendzserének fejében megszületett a Bronco.

Donald N. Frey ötlete az eredeti Mustang és az összkerékhajtású Bronco terepjáró is.

Nagyon rövid idő alatt lett a középmotoros, kétüléses tanulmányautóból olyan kabrió és kupé, amiből már a bemutató előtt is azonnal eladták, amit csak lehetett, a premierje után pedig záporoztak a megrendelések. Remekül érzett rá a Ford a Mustanggal, hogy az embereknek egy megfizethető árú és menő autó kell, ezt pedig tökéletesen tudja most is. A sikerben nagy szerepe volt annak is, hogy a Mustang bemutatóját nem bízták a véletlenre, 1964. április 17-én New Yorkban leplezték le, de az első vásárlók már napokkal korábban megkaparinthatták az autót. Nem véletlenül szerepelt egy fehér kabrió Mustang a Goldfingerben sem, a Ford már ekkoriban alkalmazta a filmes termékelhelyezést.

Nagy durranás volt a Ford Bronco is, még annál is nagyobb, mint amire számítottak. Ennek nyomán úgy tűnik, hogy amit Frey kitalál, Lee Iacocca pedig rábólint, abból dőlni fog a pénz. Iacocca még 1946 augusztusában került a Ford Motor Company-hez, de a mérnöki munkát hamar lecserélte az értékesítésre és a marketingre, így olyan emlékezetes modellek köthetőek a nevéhez, mint a Mustang és a Bronco, de az alacsony fogyasztású és olcsó Pinto is hozzá kapcsolódik, ami az olajválság felé robogva igazán jó meglátás volt.

1963 közepén készültek el az első agyagmodellek, a Broncót pedig 1965 augusztusában mutatták be.

Abban a tekintetben semmi új és meglepő nem volt a Ford terepjárójában, hogy már a 60-as években is tökéletesen látszott, hogy a terepjárókra sokan nem egyszerű eszközként tekintenek, hanem a formájuk és a hangulatuk is vonzó. Az alumínium karosszériás Land Rover még kifejezetten mezőgazdasági gépnek született, aztán egyre civilizáltabb és kényelmesebb lett, mostanra pedig csak egy akadályokat nem ismerő tétel a szabadidő-autók végeláthatatlan tengerében. Olyan ellenfelek közé érkezett a Bronco, mint a Jeep CJ-5, az International Harvester Scout és a Toyota Land Cruiser.

Beltere végtelenül egyszerű, a műszerfal teljesen sík, csak a kormányoszlop emelkedik ki a felületből. A Fordnál már számítottak arra, hogy nem pusztán a funkcionalitása lesz megnyerő a Broncónak, ezért számos kiegészítőt lehetett hozzá kapni, mint a sportosabb első ülések, a hátsó pad, kormány mögé felszerelhető fordulatszámmérő és a vonóhorog. Rendelhető volt hozzá csörlő, hóeke és CB rádió is.

1965-ben a Ford Falconból származó sorhatos motorral mutatták be a Broncót.

170 köbhüvelyk a motor lökettérfogata (2,8 liter), melyet hatliteres olajteknővel, átdolgozott szelepemelőkkel és az oldaldőlést jobban tűrő karburátorral szereltek fel, valamint nagyteljesítményű üzemanyag szivattyúval. Akinek kevés volt a 105 lóerős hathengeres, annak a következő modellévtől már elérhető volt a 289 köbhüvelykes (4,7 literes) V8-as, amit több mint 150 lóerővel már lelkesebben vitte a 3,8 méter hosszú, 1,6 tonnás terepjárót.

Minden változat összkerékhajtású, a forgalmazás pedig a háromfokozatú kormányváltóval szerelt verzióval kezdődött, hogy alacsonyan tartsák a gyártási költségeket. Később népszerű opció lett a hagyományos, padlóra szerelt váltókar. A Ford hallgatva a vásárlói visszajelzésekre, 1973-tól elérhetővé tette a Broncót három sebességes automata váltóval is.

Három karosszériaváltozata a Wagon, a Roadster és a Pickup, így a munkától a szórakozásig minden kérdésre van válasza a Broncónak.

Semmilyen másik Lincoln vagy Mercury modellel nem osztozott az alvázon a Ford Bronco, kifejezetten ehhez a modellhez fejlesztették ki a 2,3 méteres tengelytávú alapot. A költségek minimalizálása érdekében és a gyártás könnyítése miatt a karosszéria minden esetben egyforma, csak a kiegészítők adnak eltérő felépítést. Dana osztóműve van és kilenc hüvelykes Ford hátsó tengelye, laprugóval.

Kerek lámpái és a hűtőmaszkba nyúló irányjelzői meghatározzák a Bronco arcát, de minden egyes elem valójában a lehető legegyszerűbb rajta. Egyenesek a lökhárítók, az sík minden üvegfelülete és az ajtóburkolatok is szimmetrikusak. Az autó formája és sokoldalúsága azonban azoknak is megtetszett, akiknek nem feltétlenül a terepképességei miatt tetszett meg. Hamar megjelentek az olyan díszesebb változatok, mint a Sport, melyen több króm csillog és a hűtőmaszk Ford felirata is piros. A teljesen nyitott Roadster azonban néhány év után eltűnt a kínálatból, mert nem igazán volt népszerű, majd a pick up is követte a 70-es évek elején.

2200 dolláros áron (2023-ban ez több mint 20 ezer dollár lenne) adták a Bronco alapváltozatát, de a Baja versenyeken induló autó mintájára készített, közvetlenebb áttételű szervokormánnyal, automata sebességváltóval, Gates Commando abroncsokkal és szélesítésekkel szerelt változatot már 5566-ért adták, ami 1900 dollárral haladta meg a sima V8-as árát. Tizenegy év alatt több mint 225 ezer darab készült a Ford michigani gyárában.

Három évvel a választások után a nyitott limuzinban ülő, negyvenhat éves John F. Kennedy elnököt Lee Harvey Oswald lőtte le Dallasban, amitől az egész Egyesült Államok sokkot kapott. A következő választásig a korábbi alelnök, Lyndon Baines Johnson töltötte be az elnöki pozíciót, majd 1968-ban megválasztották, a következő év januárjában pedig be is iktatták Richard Nixont. Úgy tartják, hogy a hippimozgalom tetőpontja az 1969-es Woodstock volt, melyen olyan előadók léptek fel, mint Janis Joplin és Jimi Hendrix vagy a The Who. Az első Ford Bronco azonban nem ért véget az évtizeddel, hanem egészen 1977-ig maradt gyártásban.

Ez is érdekelhet: