A Fiesta után az alsó-középkategóriás modelljét is felfrissítette a Ford, a megújult Focus új orr-részt és nagy érintőképernyőt kapott, a kínálatban pedig a 280 lóerős ST is megmaradt.

2018-ban jelent meg a Focus jelenleg kapható generációja, tehát még egyáltalán nem számít réginek, de a naptárban mostanra írták be a ráncfelvarrását, és a Ford el is készült a munkával. A nemrég megújult Fiesta receptje szerint frissítették fel a Focust, ami új arcot kapott, belül a nagyképernyős infotainment jelenti a legnagyobb újdonságot.

Szűkebbre szabták a fényszórókat, amelyek alapáron adaptív LED-esek, felárért mátrixfényszórók is lehetnek,

ezzel szigorúbb arca lett a megújult Focusnak. Új még a hűtőmaszk, aminek a közepére került az embléma, és más rácsozást kap a szabadidős Active és a sportos ST esetén. A hátsó rész kevésbé változott, de a lámpák itt is új alakban világítanak.

A digitális műszeregység már egy ideje elérhető a Focushoz, a belső tér legfontosabb újdonsága ezért a 13,2 colos érintőképernyő,

amin már a legújabb, a Mustang Mach-E-ből ismerős SYNC 4-es infotainment rendszer fut. A nagyobb kijelzővel együtt a hagyományos gombok száma is lényegesen csökkent, például a klímaberendezést a mindig látható alsó sávból lehet kezelni.

A kombi esetén ötletes újdonság, hogy a csomagtérpadló egyik felével két részre oszthatjuk fel a rakteret,

és egy gumitálcára tehetjük például a sáros túracipőket. A megújult modell Titanium, ST-Line és Active változatban rendelhető, amihez X és Vignale csomagot lehet hozzáadni, a patinás név tehát itt is felszereltségi szintté vált.

A motorkínálatot, mint eddig, az 1.0 EcoBoost indítja, ami 100 és 125 lóerővel, hatfokozatú kézi váltóval kérhető.

A turbós háromhengeres benzinmotor 48 voltos mild hibrid rendszerrel szerelt változata 125 és 155 lóerős lehet,

és újdonság, hogy ezt a hatfokozatú kézi helyett már hétfokozatú duplakuplungos váltóval is lehet rendelni.

A Ford megtartja a dízelmotort is a Focushoz, az 1,5 literes négyhengeres EcoBlue 95 és 120 lóerővel elérhető, az utóbbihoz a hatfokozatú kézi helyett nyolcfokozatú automata sebességváltó választható.

Szerencsére velünk marad a Focus ST is, a 2,3 literes EcoBoost motorral, 280 lóerővel és 420 Nm-rel,

hatfokozatú kézi vagy hétfokozatú automata váltóval.

A vezetéstámogató asszisztensek közt is bemutatott néhány újat a Ford,

például ha utánfutót vontatunk, akkor a hosszát megadva a teljes szerelvény hosszát figyelembe veszi a holttérfigyelő rendszer, ami ellenkormányozni is képes, hogy elkerüljük az ütközést. Az új Focus várhatóan 2022 első negyedévében érkezik a kereskedésekbe.

Ez is érdekelhet:

Új arccal és erősebb motorral itt az átfésült Ford Fiesta

Még mindig ez lenne a legtöbb élményt adó kisautó?

A Ford új családi autója ismerős lehet valahonnan

Másik márka adta a Tourneo Connect alapját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában