Minden téren elképesztő szuperautó a legújabb Ford GT, de a rendszámos és a versenyautó-változatát is korlátok közé szorítják a szabályok. A Ford most épített egy olyan GT-t, aminél egyiknek sem kell megfelelni, és limitált példányszámban árulni is fogja.

A legendás eredeti emlékére már másodjára élesztette fel a szuperautóját a Ford, és a legújabb GT olyan jól sikerült, hogy sokkal többen akarják megvenni, mint ahányat gyártanak belőle. A GT a versenypályákon is sikeres, de mind a közúti, mint a versenygépre igaz, hogy meg kell felelnie az érvényes szabályoknak. A Ford ezért épített egy minden korlátozás nélküli változatot.

Az újdonságba ugyanaz a 3,5 literes, hathengeres Ecoboost motor kerül, mint a többibe,

de míg az utcai modell 650 lóerős, a versenyautó teljesítményét pedig a szabályok miatt 500 lóerőre kell korlátozni, addig a GT Mk II kereken 700 lóerőre képes. De éppen ezért nem kaphat rendszámot, és nem lehet vele versenyen sem indulni, csak pályanapokon használható.

A szériamodell aerodinamikája maga a csoda, de azt is átdolgozták, új első splitter és diffúzor, valamint hatalmas hátsó szárny került rá, ami ötször akkora leszorító erőt termel. Csak azzal, hogy elhagyták az állítható hasmagasságot és a különböző üzemmódokat,

90 kilogrammot spóroltak a tömegén, miközben kanyarban 2 g oldalgyorsulásra is képes.

Más részletek is a versenyautókéra emlékeztetnek, így az intercoolert vízpermet hűti, a tetőre tett légbeömlő pedig a motor és a váltó hűtését javítja.

A kovácsolt kerekek mögé karbon-kerámia fékek kerültek, az utastérbe Sparco kagylóülést szereltek, amiből az utasoldali opció.

A kormánykerék és a fedélzeti elektronika a versenyautókéból származik, az utóbbi tolatókameraként is funkcionál.

A Mark II gyártása ugyanott kezdődik, mint a többi GT-é, de aztán a versenyautót építő műhelyben fejezik be,

ennél közelebb aligha lehet jutni ahhoz a géphez, ami 2016-ban megnyerte a 24 órás Le Mans-i futamot.

Nem lesz gyakori látvány még a pályanapokon sem, ugyanis csak 45 példány készül belőle, és az is 1,2 millió dollárba, azaz 350 millió forintba kerül.

Ez is érdekelhet:

Szénszálas anyaggal könnyítettek tovább a Ford GT-n

Mostantól rendelhető a Carbon Series.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés