Már eddig is elkényeztetett minket az új Mustang izmosabbnál izmosabb változataival a Ford, és most itt a legújabb. A GTD nem dízel, hanem a Mustang GT3 versenyautó közútra engedett változata.

A vadonatúj Mustang egyre többféle változatban mutatkozik be, és ezek egyike a GT3-as versenyautó, amivel a jövő évi Le Mans-i futamon állnak rajthoz. Az új Mustang GTD pedig ennek a közúti változata, 5,2 literes, kompresszoros V8-as motorral, ami 800 lóerőre képes, az erejét nyolcfokozatú duplakuplungos váltó továbbítja a hátsó kerekekhez.

A Ford GT-hez hasonlóan a Multimatic gyártja a GTD-t, ami transaxle felépítésű, hogy tökéletes legyen a súlyelosztása. A brutálisan kiszélesített karosszériája pedig szinte teljesen szénszálas anyagból készült, csak az ajtók vannak alumíniumból.

Még egy leszerelt F–22 Raptor vadászgépből is használtak anyagokat, 3D nyomtatással ebből készülnek például a váltófülek.

Ne gondold, hogy egy gyorsulásra szánt erőgépről van szó, mint amilyen a Dodge Challenger Hellcat, a Ford ugyanis azt állítja, hogy kanyargós pályán is elemében lesz a Ford Mustang GTD.

A céljuk nem más, mint hét percnél jobb időt menni a Nürburgringen, ehhez pedig igazi pályagépre van szükség, mint amilyen a Porsche 911 GT3 RS.

A Mustang GTD-ben ezért mindent az útfekvésnek rendeltek alá, a felfüggesztése például nemcsak változtatható csillapítású, de a magasságát is lehet állítani, pályára szánt módban négy centivel le lehet ültetni. 20 colos kerekei alá méretes féktárcsák kerültek, és az abroncsok sem kicsik, hátul 345 milliméter szélesek a biztos tapadás érdekében.

Az aerodinamikája is különleges, a GT3-as gépeket idéző hátsó szárnyat például a hátsó szélvédő két szélére erősítették. Már csak a belsejét nem láttuk, azt ugyanis feketére fóliázott ablakok takarják a prototípuson, a GTD ezen a téren még nem készült el. Az biztos, hogy óriási érdeklődés lesz a limitált szériára, még úgy is, hogy 300 ezer dollár körüli árról beszélnek.

Ez is érdekelhet:

Brutális lett a Ford Mustang versenyautó-változata

Le Mans-ban is szerencsét próbálnak a Mustang GT3-mal.

850 lóerőnél jár már az új Ford Mustang is

A Hennessey tett róla, hogy a Dark Horse még izmosabb legyen.

Dark Horse néven máris itt az új Mustang még keményebb változata

Ha a Mustang rajongója vagy, érdemes lesz megjegyezned a Dark Horse nevet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Részleteket villantott új elektromos autójáról a Kia

Ferrarival győzött a 19 éves magyar autóversenyző

Pazar sportkabrió a Mercedes-AMG CLE 53 Cabriolet

További cikkeink a témában