Az új Mustang továbbra is kétféle motorral kapható, a belevaló V8-as mellett ott a négyhengeres Ecoboost is. Az utóbbit sem érdemes lesajnálni, a Ford most megmutatta, hogy mit lehet még kihozni belőle.

Mindenki tudja, hogy a Mustang az 5 literes, 450 lóerős V8-assal az igazi, de azoknak az országoknak, ahol túl nagy adók büntetnék az amerikai legendát, kínálnak egy négyhengerest is.

Most már nyugodtan megveheted álmaid Mustangját

A Balaton-felvidéken hajtottuk a megújult V8-ast.

Azt a változatot sem érdemes lesajnálni, hiszen arról a 2,3 literes Ecoboost motorról van szó, ami a Focus RS-ben annyira a szívünkbe férkőzött. A Fordnál pedig most egy kicsit tovább tuningolták.

High Performance Package a neve annak a csomagnak, ami a négyhengeres Mustangot is izmosabbá teszi.

Ez a motor gyárilag 290 lóerőre és 440 Nm nyomatékra képes, de ezzel a csomaggal 330 lóerőt és 475 Nm-t hoztak ki belőle. A hatfokozatú kézi és tízfokozatú automata váltóval is rendelhető Mustang ezzel 4,5 másodperc alatt gyorsul százra, és megfutja a 250 km/órát.

A csomag nem egyszerűen annyiból áll, hogy feljebb csavarják a teljesítményt,

hiszen a Mustang átdolgozott futóművet és fékeket, valamint egy új kipufogórendszert és önzáró differenciált is kap. Az izmosabb négyhengeres Mustangot az egyedi hűtőmaszkjáról tudod felismerni, ahol a paripás embléma oldalra került, de a Pirelli P Zero Corsa abronccsal szerelt 19 colos kerekek is árulkodnak.

Ez is érdekelhet:

King of Cool – Ford Mustang Bullitt-teszt

Milyen lehet az az autó, amelyen márkajelzés nincs, típusjelzés alig, egy film címét viszont kívül-belül többször ráírják? Kipróbáltuk.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés