A feltűnő fényezése után kapta a Copperback nevet ez az elképesztően dögös, egyedi Ford Mustang, ami kétszer is járt a Ringbrothers műhelyében, mire elkészült.

A látványos alkotásairól ismert Ringbrothers műhelyébe először 2007-ben került ez a ’67-es évjáratú Ford Mustang, hogy alaposan átszabják a karosszériáját. Megszabadították az esőcsatornáktól és a kilincsektől, szénszálas anyagból készült motorháztetővel és csomagtérfedéllel látták el, és a lökhárítókat is a karosszériába simították.

A rezes égetett narancsmetál fényezése után kapta a Copperback nevet ez a Mustang,

aminek a 19 colos kerekei is utalnak rá, hogy nem eredeti veterán. 7 literes V8-as motorjából a Roush Performance hozott ki 560 lóerőt, ezt ötfokozatú váltó továbbítja a 305 milliméter széles abroncsokkal szerelt hátsó kerekekhez.

A Copperback még egyszer, 2014-ben is megjárta a Ringbrothers műhelyét, ekkor a külsőhöz méltó utasteret szabtak neki. Szinte minden részletét barna és fekete bőrrel borították, az üléseket négypontos övekkel szerelték, a billenőkapcsolók a Ford GT-ből származnak.

A Ringbrothers időtlen Mustangja ezzel modernizálva is megőrizte klasszikus stílusát.
Három éve egyszer már eladósorba került a Cooperback, akkor több mint 250 ezer dollárt fizettek ki érte

a Bring a trailer oldalán. Most ugyanitt hirdette meg az új tulajdonosa, és még több mint egy hét van hátra az aukcióból, ezért a 150 ezer dolláros, azaz több mint 50 millió forintnak megfelelő licitjét is biztosan feljebb tornásszák majd.

Ez is érdekelhet:

Ha a ’69-es Mustang Mach 1 nem elég, nézd meg ezt!

A tuningolt Mustang teljesítményét nem vitték túlzásba, bőven elég sok így is.

Rettentően izgalmas lett ez a ’69-es Chevrolet Camaro

Több mint 1000 lóerőt lehet beosztani – kézi váltóval.

Megolvasztja a szívünket ez a modernizált Ford Mustang

A modern Mustang motorját kapta meg a ’64-es kabrió.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés