Még nem az Apple, de a készülékeit gyártó Foxconn állt elő a saját elektromos autójával, a legutóbb például egy kompakt méretű típussal.

A tajvani központú Foxconn a kínai üzemeiben olyan neves elektronikai márkák számára gyárt elektronikai készülékeket, mint a Microsoft, a Sony, a Nintendo, az Amazon és az Apple, a legtöbben az iPhone és iPad készülékek gyártójaként ismerik a céget. Pár éve elszánták magukat, hogy saját autót fejlesztenek, és most bemutatták a legújabbat.

Az autómárkájuk a Foxtron névre hallgat, a most leleplezett Model B pedig egy ötajtós kompakt,

4,3 méteres hosszával olyan típusok riválisa, mint a Nissan Leaf, a Volkswagen ID.3 vagy a nemrég bemutatott, szintén kínai gyártású MG 4. A Model B érdekessége, hogy a formáját az olasz Pininfarina stúdió rajzolta, a jelvényük is felkerült a sárvédőre.

Nem is az új divat szerint fénycsíkkal összekötött fényszórók és hátsó lámpák az érdekesek, hanem inkább az, hogy ezek

a hátsó lámpák különböző üzeneteket tudnak megjeleníteni piktogramokkal a többi közlekedőnek,

a töltés állapotát is itt jelzi vissza az autó. A jobb aerodinamika érdekében a visszapillantó tükröket kamerák helyettesítik.

A Model B-ről egyelőre nem sok részletet árultak el, csak annyit, hogy a 0,26-os légellenállási együtthatója is hozzásegíti a 450 kilométeres hatótáv eléréséhez. A Foxtron a kompakt autón kívül egy egész modellcsaládot tervez: a Model C egy 700 kilométeres hatótávú, hétüléses crossover, a Model E egy 750 lóerős szedán, a Model V pedig egy pick-up lesz.

Ez is érdekelhet:

A Huawei bemutatta a saját autóját, egy hibrid crossovert

Az Apple után Tesla babérjaira törne a Huawei.

Három elektromos autóval hódítaná meg Európát ez a kínai gyártó

Könnyen lehet, hogy Magyarországon is kapható lesz.

Kínai gyártó is beszállna a szupersportautók közé

Két másodpercen belül gyorsul százra a Hyper SSR.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában